Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - A mozgóképről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
4434 során természetesen előfordultak véleménykülönbségek egyegy részletkérdés megítélésével kapcsolatban, de különösebben éles vagy súlyos vitá k nem alakultak ki. Érkeztek olyan indítványok a kormányzó és az ellenzéki oldalról egyaránt, amelyeket a kulturális bizottság teljes egyetértéssel fogadott, és elfogadásra ajánl az Országgyűlésnek. Azok a módosító javaslatok, amelyeket a kulturális bizott ságban elutasítottunk, jogi vagy szakmai szempontok miatt nem illeszkedtek a törvénybe. Politikai jellegű megfontolások nem merültek föl, így nem torzították és nem is befolyásolták a filmszakmai követelmények érvényesülését. Örvendetes tény, hogy a mozgók éptörvény vitája során sem a kulturális bizottságban, sem az Országgyűlés plenáris ülésén egyetlen sértő szó vagy vádaskodó megjegyzés nem hangzott el. Az általános vita alkalmával ezt a törvényt a szabadság és a felelősség törvényének neveztem, ezt a két jellemző fogalmat most kiegészíteném egy harmadikkal, mégpedig a béketeremtés szándékával. Ezt a szándékot igazolja a 8. § (3) bekezdése, amelyet most idézek, s amely szerint lehetőséget kell adni a különböző filmalkotói nemzedékek, műhelyek, irányzatok es élyegyenlőségen alapuló, minél teljesebb körű bemutatkozására, alkotói céljaik megvalósítására, az elosztási rendszer kialakítása során meg kell határozni az egyes részterületek közötti arányokat, egyensúlyt kell teremteni az alkotói, filmelőállítói, terj esztési szempontok, valamint a gazdasági érdekek között. A filmszakmán belüli béke biztosítását szolgálja a 8. §hoz tartozó indokolás is, amely így hangzik: a közalapítványnak biztosítania kell a mindenkori fiatal, közép- és idősebb nemzedékhez tartozó fi lmalkotók hasonló mértékű támogatását. A filmszakmán belüli béke biztosítékai mellett e törvény kapcsán fölsejlett a parlamenti pártok közötti konszenzus esélye is. Azt hiszem, ezt nemcsak a szorosabban vett magyar filmszakma vagy a magyar kultúra ügyesba jos dolgaival foglalkozó szakemberek, hanem hazánk valamennyi választópolgára joggal el is várja tőlünk. Szinte akármerre járok az országban, és akárkivel beszélek, mindenhol és mindenkitől azt hallom: vessünk már véget az Országgyűlésben az oktalan és fol ytonos vitatkozásnak. Mutassuk meg, hogy készek és képesek vagyunk egymás megértésére, tiszteletére, a közös felelősség vállalására is. A magyar társadalom igénye jogos. Az Országgyűlés bölcsen cselekedne, ha a mozgóképtörvény végszavazása során a közös fe lelősség és a béke szándéka is megnyilatkozna. Én magam az emberi szó, az emberi hang és az emberek közötti béke feltétlen híveként hiszem, hogy a mozgóképtörvény kapcsán ez hamarosan megtörténik majd. Advent van, bizakodjunk együtt! Köszönöm megtisztelő f igyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban, szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre megadom a szót Halász János képviselő úrnak, Fideszfrakció. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tiszte lt Ház! Tisztelt Kósa Képviselő Úr! Én is úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy sikerüljön olyan törvényt alkotnunk a mozgóképről, amely a parlamenti pártok mindegyikének a támogatását bírja. De úgy hiszem, hogy ennek az adventhez sok köze nincs, csupán ann yi, hogy most tényleg időben éppen itt tartunk. Én azt hiszem, hogy ez az időszak persze azért jó, ahogy ön is mondta, és köszönöm szépen, hogy ráirányítja a figyelmet arra, hogy törekednünk kell egy ilyen munkára, főleg egy ilyen törvény esetében, ami a m agyar kultúra, a művészetek egy nagyon fontos területét szabályozza. Úgy látom, hogy ezt a támogatást, amiről ön beszélt, akkor nyerheti el a törvény minden parlamenti párt oldaláról, ha ez a törvény jó, ha ez a törvény jól szabályoz, ha erről a törvényről látjuk azt, hogy megvannak benne a törvényi garanciák arra, hogy az a terület, amelyet szabályoz, ezáltal jobban fog működni, mint korábban. A törvényben számtalan ilyen pont van. Én úgy látom, hogy azért még van néhány olyan részterület, amelyen lehet ja vítani, segíteni, és én nagyon örülök annak, hogy nagyon sok módosító indítványt befogadott akár a kormány és akár a bizottság is, és