Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
4424 biztosítani a szavazás törvényességét, kint fogják biztosítani azokat a feltételeket, amelyeket idehaza is minden, választásról szóló törvénynek biztosítania kell. Gazdagodik a választójogi törvényeink tára, hiszen az önkormányzati, az országg yűlési képviselők választásáról és a népszavazásról szóló törvény mellett most ez a törvény is meg fog születni. Igaz, hogy csonka ez a törvény, hiszen az előkészületek során kivettünk hat paragrafust ebből a törvényből, amely az európai parlamenti képvise lők jogállását hivatott szabályozni, de négypárti egyetértésre jutottunk e kérdésben, és úgy döntöttünk, hogy egy külön törvényben fogjuk az európai parlamenti képviselők jogállását szabályozni. Én ezt jónak és támogatandónak tartom, de bízom abban, hogy e törvény megszületése nem fog olyan hosszadalmas előkészületi időt igénybe venni, mint az európai parlamenti képviselőkről szóló törvény előkészületei igénybe vettek és kívántak. Nem osztom szabad demokrata képviselőtársam azon nézetét, hogy itt a választó polgárok pénzének pocsékolásáról van szó és pártdelegáltakat utaztatunk állami pénzen. Sokaknak tűnhetett úgy, hogy az a számos kifogás, amelyet megfogalmaztunk ellenzéki oldalon, és főleg Salamon László alapos munkájának, odaadásának és figyelmének köszön hetően, azért mégiscsak a célja ezen módosító javaslatoknak az volt, hogy a lehető legtörvényesebben, a legtisztességesebben és a legigazságosabban történjék meg ez a szavazás, illetve ez a választás, hiszen történelmünk során ez lesz az első, és nem lenne jó, ha különféle zavarok állnának elő a szavazás során és az előkészületek során. Még egy dologról szeretnék említést tenni. A tárgyalások elején szóba került valóban a nyíltlistás rendszer alkalmazása, amely az én gondolkodásmódomtól és demokráciafelfogá somtól nem idegen, sőt én azt gondolom, hogy a jövő egyik útja ez lehet, ha fiatal demokráciánkat néhány olyan káros jelenségtől védeni szeretnénk, amely nincs hasznára. De azt be kell látni, hogy egy olyan választójogi rendszert létrehoznunk, amely minden választásra más és más előírásokat tartalmaz, egészen másképp szavazunk az önkormányzati választásokon, egészen másképp voksolunk az országgyűlési választásokon, hiszen az kétfordulós és más igényeket támaszt a választópolgárokkal szemben is, ezt még egy harmadik olyan elemmel, amely mind a kettőtől teljesen idegen, megterhelni, bizony meglehetősen nagy felelőtlenség lett volna. De a későbbiekben, ha egységesen módosítani, korrigálni vagy korszerűsíteni akarjuk a választójogi rendszerünket, és szeretnénk v alahogy a választási módokat egymáshoz igazítani, vagy valamilyen módon közelíteni, akkor vita tárgya lehet, és a dolog megvitatásától a Magyar Demokrata Fórum nem zárkózna el, hiszen új lehetőségeket és új megoldásokat nyújtana a nyíltlistás rendszer beve zetése a magyar választójogi rendszerben. Végezetül annyit, hogy a négypárti egyeztetések, talán másfél héttel ezelőtt végül úgy tűnt, sikerrel járnak, a négy parlamenti párt képviselői egy nyilatkozatot írtak alá, amelyben arról biztosították a képviselők et, és arról biztosították az előterjesztőt, hogy a Házszabály betartásával a négy parlamenti frakció még ebben az esztendőben igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy az Országgyűlés ezt a törvényt elfogadja. (20.40) Én ma nem látom akadályát, hog y ez a szándék sérülne, még akkor sem, ha ehhez módosító indítványokat adtak be képviselőtársaink. Azt hiszem, a hátralévő két tárgyalási hét még alkalmas lesz, és elegendő időt biztosít arra, hogy ezt a törvényt a módosító javaslatokkal együtt megtárgyalj uk, elfogadjuk és 22én, az utolsó tárgyalási napon megtörténjék a végszavazás. A Magyar Demokrata Fórum most már nem nyújtott be módosító javaslatot, hiszen az előzetes egyeztetések során minden olyan elképzelés, amely számunkra fontos volt, a törvénybe b ekerült, és ott testet öltött. A Magyar Demokrata Fórum az Országgyűlés ez évi utolsó napján, december 22én - mert vélhetőleg ekkor lesz a zárószavazás - az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvényt egyhangúlag támogatni fogja. Köszönö m megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)