Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter:
4330 a forint gyengítésére. Álljon itt néhány idézet a múltból! 2002. április 22én, Medgyessy Pétertől: “ A forint leértékelődését akár piaci eszközökkel is hajlandók lennénk elősegíteni.”; László Csaba: “A forint túlzott erősödésével elért erőltetett inflációs célok nem egyeznek meg az MSZP elképzelésével.” (13.40) Tavaly szeptember 22én Medgyessy Péter arró l beszélt, hogy “a forint túlzottan felértékelődött, ezért az előző kormány a felelős”. De még az idén, 2003ban is több alkalommal ez volt a kormány fő üzenete. Szeptember 18án arról beszélt a miniszterelnök külföldiek előtt, ho gy “túl erős a forint, a forint leértékelésének lépését meg kellett tenni”, utalva itt az elhibázott sáveltolásra. Ezek után kelle csodálkozni azon, hogy a forint zuhanórepülésben van? Szeptember óta a kötvénybefektetők 700 milli ó dollárt vontak ki az országból a magas deficit és a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya miatt. Miközben a jegybank a költekező államháztartás mellett csökkenteni akarja a pénzromlás mértékét, a pazarló kormány gyengébb forintot és magasabb inflációt sze retne. Az ellentétes irányok állandó bizonytalanságot okoztak, a bizonytalan helyzet pedig vonzotta és vonzza a spekulánsokat. A nekünk hitelező befektetőktől az elmúlt évben türelmi időt kaptunk, amely most véget ért. Az utolsó csepp a pohárban a 2004es költségvetés volt, amely sem a befektetőknek, vállalkozóknak, sem pedig a nyugdíjasoknak, gyermekes családoknak, kisjövedelműeknek nem elfogadható. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Az előző kormány idején önök sűrűn hivatkoztak külföldi lapokra, ha azok bírálták a kormányt. Szeretném most idézni az Economist legutóbbi számát: “A kormány arról beszél, hogy az üzleti szférának ezt vagy azt kellene csinálnia, miközben a gyenge láncszem a versenyképesség szempontjából maga a kormány.” Tisztelt Minisztere lnök Úr! Mielőtt ismét az előző kormányt és az ellenzéket hibáztatnák a kialakult helyzetért, hadd idézzem az ön számára Kuncze Gábort, aki e Ház falai között mondta 2002. július 9én: “Olyan állapotban van az ország gazdasága, hogy végre különböző, jelent ős társadalmi csoportok életszínvonalát lehet javítani.” 2002 nyarán még ez volt a helyzet. Mára minden az ellenkezőjére fordult. Ebben a helyzetben fogalmaztuk meg javaslatainkat, ajánlottunk együttműködést. A kormánynak kiszámíthatóságra, őszinteségre és következetességre kell törekednie, ha vissza akarja nyerni az ország és a gazdaság iránti bizalmat. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön nem töltött egy percet sem a 2004es költségvetés vitája során e Ház falai között, de higgye el, át kell dolgozni a hitelét vesztett költségvetést. Ehhez a Fidesz részéről készek vagyunk akár karácsony és újév között is folyamatosan ülésezni. (Derültség és zaj a kormánypárti oldalon.) A bizonytalan helyzetben fel kell függeszteni az állami vagyon eladását. A MOLrészvények elad ásának múlt heti kudarca már figyelmeztető jel volt. A kormánynak és a jegybanknak továbbra is közösen kell törekednie az euró 2008as bevezetésére, és meg kell próbálni ugyanilyen összhangot teremteni az infláció leszorításában. Végül be kell fejezni a fe lügyelet elnöke elleni hajtóvadászatot és a független intézmények elleni kormányzati támadást. Tisztelt Ház! Minden hazáját szerető ember számára erkölcsi kérdés is az ország megítélése, és hogy a rólunk alkotott kép eredményekre és elismerésekre épüljön. Mi ehhez felajánlottuk a segítségünket. (Zaj a kormánypárti oldalon.) A segítő jobbot nyújtó embert nem megtámadni, hanem meghallgatni kell. Csak ezután lehet bizalomról beszélni. (Nagy taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen . A kormány részéről megadom a szót László Csaba pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr! (Zaj az ellenzéki oldalon.) DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter :