Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 1 (113. szám) - Dr. Mézes Éva (SZDSZ) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “A prevenció fontosságáról az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László):
4068 Egyébként pedig azt gondolom, hogy számos más olyan területen tudunk alapozni a kistérségi szociális programok tapasztalataira - nem utolsósorban Pászt ón , ahol egyébként további modellezőmunka indul. Most gondolok például arra, hogy az ápolásbiztosítás területén lesz modellező munka, vagy éppen az egészségügyben az irányított betegellátás kiterjesztésével kapcsolatosan. Feltehetőleg a szerzett tapaszta latok figyelembevételével eredményesen pályázhatnak az olyan térségek ezekre a modellekre is, ahol a kistérségi szociális program eredményesen zárult. Köszönöm szépen. Dr. Mézes Éva (SZDSZ) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “A prevenció fontosságáról az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Mézes Éva, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, “A prevenció fontosságáról az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében” címmel. Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony. DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képvisel őtársaim! December 1je az AIDS világnapja. Ma talán elgondolkozhatunk azon a borzasztó tényen, hogy a Földön 42 millió HIVfertőzött él, és ebből 3,4 millió gyerek. Mindennap 14 ezren kapják el ezt a vírust, naponta több mint 8 ezren halnak meg. Az ENSZ A IDSügyi programja múlt héten közzétett jelentéséből kiderül, hogy 5 millió ember fertőződött meg az idén újonnan az AIDS kórokozójával, és ugyancsak az idén 3 millióan haltak meg a szerzett immunhiányos betegségben. A jelentés szerint nemcsak Afrikában, h anem KeletEurópában is rendkívül nagy ütemben terjed az AIDS. Például a szomszédos Ukrajna néhány évvel ezelőtt hasonló statisztikákkal rendelkezett, mint hazánk, mára az ukrán lakosok 1 százaléka HIVpozitív. Hazánkban jelenleg körülbelül 20002500 HIVf ertőzött él, az utóbbi években növekvő tendenciát mutat az AIDSbetegek aránya. Ezen betegek kezelését a társadalombiztosítás teljes egészében fedezi. Az orvostudomány fejlődésének eredményeképpen a kezeléshez használható gyógyszerek egyre inkább képesek a vírus terjedését lassítani, évekkel meghosszabbítva a páciensek életét. A legfontosabb cél az új fertőzések megakadályozása, aminek legkézenfekvőbb eszköze az ismeretterjesztés. Bizonyos szakmai szervezetek e téren elégedetlenek. Például az Anonym AIDS Ta nácsadó Szolgálat szerint 1999 óta nem működik központi AIDSfelvilágosítás és prevenció, és nem kerülnek ki ismeretterjesztő kiadványok, szünetel a szervezett iskolai tájékoztatás, miközben a parlament által elfogadott Johan Béla népegészségügyi program fontos feladatként jelöli meg az AIDS terjedésének megakadályozását. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezek alapján kérdezem a miniszter urat: mi a minisztérium jelenlegi stratégiája és konkrét intézkedései az AIDS terjedésé nek megakadályozása érdekében? Elnézést. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kérdésre Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter úr válaszol. Parancsoljon! (16.00)