Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 1 (113. szám) - Molnár László (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - “Szabályosan járt-e el a felügyelet?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
4064 Éppen ezért a Szász Károly elnök úrtól kapott tájékoztatás alapján szeretném azt itt elmondani, hogy az elnök úr nem vitatja, hogy két időpontban, eltérő személyek esetében érkezett kérelem a PSZÁFhez engedélyezés re vonatkozóan, mindkét esetben késve, azaz a megválasztást követően kapta meg ezt a kérelmet a PSZÁF. Az elnök úr úgy minősíti, hogy ez a kialakult gyakorlatnak megfelelően elfogadható számukra, hiszen - és itt szó szerint idéznék - „a döntés a felügyelet engedélyétől függő hatállyal lép életbe” című szövegrész a közgyűléseken elfogadásra került. Úgy gondolom, hogy a leírt törvényi szöveg alapján erre nem lett volna lehetősége és nincs lehetősége a felügyeletnek, hogy ezzel a késedelemmel éljen. Tehát a ké pviselő úr első kérdésére az a válaszom, hogy valóban így történt, és az én jogértelmezésem szerint nem az érvényes és a leírt jog alapján történt az eljárás maga. Ezt követően az elnök úr a levelében arra is kitér, hogy mikor regisztrálta maga a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy több személyre nézve is kiadta a hozzájárulást. Ő azt írja, hogy a második személyek megkeresése, pontosabban a második esetben, amikor a következő személyekre vonatkozó kérelem érkezett, akkor regisztrálták, hogy egyéb ként új igény merült fel a hitelszövetkezet részéről, azonban ő ebben nem lát semmifajta meglepetést és semmiféle törvénybe ütközőt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra a képviselő úrnak megadom a szót. Parancsoljon! MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy a PSZÁF informatikai rendszere kívánnivalót hagy maga után, hiszen ennek sokkal hamarabb ki kellett volna derülni. Egy korrekt belső ellenőrzési mechanizmussal szintén alá lehet ezt támasztani. Én úgy ítélem meg, hogy törvényt is sértett a PSZÁF, hiszen a hitelintézeti és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, nevezetesen amikor előzetes engedélyt utólag ad ki, azt gondolom, a befektetők bizalmát ingatja meg azzal, hog y ezt így valósította meg. Azt is szeretném megemlíteni, úgy tudom, hogy a második bejegyzést az a Balázs László kérte, tagként és nem tisztségviselőként, aki a Baumag érdekeltségi körben vezető tisztségviselő, és a felügyeleti biztos az a Gura Éva, akit a Balázsféle közgyűlés választott. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Kérem a pénzügyminisztert, felügyeleti jogkörében eljárva indítson vizsgálatot, és ha szükséges, felelősségre vonást kezdeményezzen. (Taps az MSZP soraiban.) ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szász Károly elnök úr az adott ügyben történő eljá rását a felügyeletnek teljesen szabályszerűnek ítéli, éppen ezért - a leveléből idézve ismételten - álláspontjuk szerint sem a PSZÁF vezetője, sem egyetlen munkatársa nem követett el mulasztást a hivatkozott engedélyezési eljárásokban. Ehhez képest több tí zezer ember nem így érzi, akik ennek a szövetkezetnek az átalakulása kapcsán becsapottnak érzik magukat. Én úgy vélem, hogy a hazai jogbiztonság érdekében, a pénzügyi szervezetekbe vetett bizalomnak a megerősítése érdekében valószínűleg indokolt az, hogy a z adott üggyel mélyebben foglalkozzunk, tekintettel arra, hogy nem biztosított minden egyes befektető érdekének a védelme ebben az esetben. Hiszen, mint ahogy a képviselő úr arra hivatkozott is, a második körben kinevezendő vezetőkhöz történő hozzájárulást arra megítélésünk szerint nem jogosult személy kezdeményezte a PSZÁFnél, és ennek ellenére a PSZÁF pozitív véleménnyel látta el ezt követően is a kérelmet. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)