Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
4003 DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Tisztelt Képviselőtársam! Hozzászólásom a képviselőtársam gondolatait érinti - nem fog beleférni két percbe, majd fogok még néhányat hozzátenni. Nem az a vita közöttünk, hogy e gycsatornás vagy nem egycsatornás, képviselőtársam, egy kicsit komplexebben próbáljuk a kérdést átnézni és áttekinteni. Az a kérdésem, és ezt feltettem a bizottsági ülésen, feltettem az általános vita során is, mi volt a célja ennek a törvénymódosítási jav aslatnak. Mert ha az volt a célja, hogy egyszerűsítsük a túlszabályozottságot, ezzel egyetértek, ez meg is történik benne. Ha az volt a célja, hogy egy átfogó rendszerét alakítsa ki a sportirányításnak és a finanszírozásnak, ez viszont nem történt meg, ez csak egy részleges átrendeződés, az erőterek átrendeződése, a döntési mechanizmusok átrendeződése, amely mögött megítélésem szerint komoly politika van, és ennek következtében nem teljesíti azt az igényt, amit én magam elvárok egy sporttörvénymódosítástól : nincsenek megfogalmazva stratégiai kérdések, nincs konkrétan és határozottan megfogalmazva benne az állam szerepvállalása. Márpedig, ha sportról beszélünk, a sport komplexitásáról, kezdve a diáksporttól az élsportig, akkor megítélésem szerint itt kezdődi k a történet, hogy rögzítjük és garantáljuk bizonyos szinteken az állam részvételét, szerepvállalását a magyar sport finanszírozásában, és megpróbáljuk azt a szerkezetet, azt a struktúrát kialakítani, ami ezt legmegfelelőbben tudja biztosítani. Ma az érzés a törvény elolvasása után az, hogy itt egészen másról van szó, és ennek következtében én magam féltem a magyar nemzeti kultúra értékeit képező magyar olimpiai mozgalmat attól, hogy kitesszük olyan típusú érdekrendszerütközésnek, ami semmiféleképpen nem a zt fogja eredményezni, hogy a biztonságos felkészülést segítse. ELNÖK (Harrach Péter) : Szintén két percre kért szót Birkás Tivadar képviselő úr, Fideszfrakció. Öné a szó. BIRKÁS TIVADAR (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tóth Fere nc képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni. Ha komolyan vesszük, márpedig általában komolyan vesszük azt, amit mi, sportban tevékenykedők előszeretettel mondunk, hogy a sport a kultúra része, akkor úgy gondolom, hogy nem volt felesleges teljesen az ő hozzászólása, valóban elvárható lett volna a Magyar Köztársaság egyik minisztériumától, hogy olyan törvényjavaslatot nyújt be a tisztelt Ház elé, a parlament elé, amely nem hemzseg a helyesírási hibáktól. Arató képviselő úr felszólalására: ha mindez a szép és jó dolog, amit ön elmondott, képviselő úr, lenne kiolvasható a sporttörvényből, akkor miért volt az, hogy a parlamenti nyílt napon, amit az ifjúsági és sportbizottság rendezett, nem ugyanezeket hallottuk vissza az ott felszólaló, sportban tevékeny kedő emberek, vezetők szájából, felszólalásából? Mi értelme volt megrendezni azt a parlamenti nyílt napot, hacsak nem egy szemfényvesztés, hogy na, ez is volt, ha az ott elhangzottakat önök nem fogadják el, az ott elhangzottakkal nem értenek egyet, nem fog adják be a törvénybe, az ott elhangzott kérések, az ott elhangzott észrevételek nem köszönnek vissza sem a törvényben, sem a módosító javaslatban? Mi értelme volt az úgynevezett társadalmi egyeztetésnek, ha egy teljesen más törvényjavaslat jön be, mint ami t a társadalmi szervezetekkel egyeztettek? Nyilvánvaló, itt arról van szó, hogy van egy törvényjavaslat, ami nagyon keményen centralizál, a sportot a sportminisztériumtól akarja függővé tenni, legalábbis az állami támogatás rendszerét, és ezt kívánják önök erőből keresztülvinni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Két percben Gémesi Györgyé a szó. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) :