Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az ülésnap megnyitása - A mozgóképről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSA FERENC, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3939 jóvátehetetlen történelmi tényekké váltak. Kétségeinket azzal az ismert szólásmondás sal hessentettük el, mely szerint jobb későn, mint soha. Az ígéretek és a támogatási mértékek ismeretében megpezsdültek a filmszakmai szervezetek és közösségek, föléledtek a mozgóképtörvénnyel kapcsolatos elképzelések vitái. A hosszú hó napokig tartó viták és egyeztető tárgyalások során végül is kialakult a mozgóképtörvény tervezete. Örvendetes tény, hogy ez a tervezet valóban a kulturális kormányzat és a filmszakmai szervezetek konszenzusán alapul. Ez a konszenzus azért valósulhatott meg , mert - leszámítva néhány hisztérikus véleményt és öncélú akarnokságot - ezeken a tanácskozásokon felnőtt emberek felelős párbeszéde folyt. A kulturális bizottság múlt heti ülésén már megtettem ezt, de most a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nev ében is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben a felelős párbeszédben részt vállaltak. Tisztelt Országgyűlés! Hosszúhosszú vajúdás után tehát megszületett a mozgóképtörvény tervezete. Lássuk már most konkrétan, milyen célok és alapelvek vann ak megfogalmazva ebben a törvénytervezetben! Engedjék meg, hogy szó szerint idézzem a törvény 4. és 5. §át. “E törvény célja: a) A magyar mozgóképkultúra értékeinek megőrzése és gyarapítása a filmalkotások létrehozásának széles körben való hozzáférésének, valamint a mozgóképpel kapcsolatos művészeti, tudományos és oktatási tevékenységek támogatásán keresztül. b) A megfelelő jogi háttér és pénzügyi erőforrások biztosítása ahhoz, hogy a magyar filmgyártás sikeresen helyt tudjon állni a nemzetközi, különösen az európai audiovizuális piacon. c) Olyan szakmai struktúra megalkotása, amely a rendelkezésre álló költségvetési és egyéb erőforrások hatékony felhasználásával képes biztosítani színvonalas hazai audiovizuális alkotások létrejöttét és terjesztését, valami nt a hazai mozgóképipari infrastruktúra fejlesztését. d) A hazai mozgóképszakma működéséhez szükséges hatósági és egyéb állami feladatok megállapítása. e) Meghatározni a nemzeti filmvagyon megőrzésének és hasznosításának intézményi kereteit, ezzel összefüg gésben az államot illető vagyoni jogok egységes rendezését. f) A nemzetközi, különösen az európai mozgóképszakmai kapcsolatok kiépítésének elősegítése és fejlesztése.” Az 5. § (1) bekezdése így hangzik: “A jelen törvényben meghatározott célok elérése érdek ében a törvény meghatározza a magyar mozgóképkultúra és mozgóképipar hazai és nemzetközi szerepének betöltéséhez szükséges mértékű költségvetési és költségvetésen felüli forrás biztosításának módját.” A (2) bekezdés: “Jelen törvény alkalmazása során úgy ke ll eljárni, hogy a magyar mozgóképszakma törvényben meghatározott forráselosztó és intézményrendszerének szakmai és művészeti függetlensége ne sérüljön.” A (3) bekezdés: “A jelen törvényben meghatározott állami támogatási rendszer működtetése során töreked ni kell a közpénzek hatékony és eredményes felhasználására, továbbá úgy kell eljárni, hogy az állami támogatások felhasználása átlátható és ellenőrizhető legyen.” Azt hiszem, az idézett cikkelyek világosan és egyértelműen igazolják, hogy a törvény biztosít ja a magyar filmkészítők szakmai és művészeti függetlenségét, ugyanakkor ezzel egyidejűleg előírja a közpénzek felhasználásának szigorú ellenőrzését. Mindez teljes összhangban van a kormányprogram idevágó téziseivel és a kormányfő személyes ígéreteivel egy aránt. A törvénytervezet külön fejezetben foglalkozik a mozgóképkultúra és a mozgóképipar támogatásának intézményrendszerével. A támogatási rendszer általános alapelvei a 6. §ban vannak meghatározva. Idézem a 6. §t: “Jelen fejezet célja olyan átfogó támo gatási rendszer kereteinek meghatározása, amely kiszámíthatóságával elősegíti a magyar mozgóképipar stabilitását, hatékonyabbá és jobban ellenőrizhetővé teszi a közpénzek felhasználását, továbbá az állami támogatásban részesülő filmalkotásokra és mozgóképs zakmai szervezetekre egységes alapfeltételeket állapít meg. Ennek megfelelően a támogatási rendszer működtetése során különösen az alábbi céloknak és alapelveknek kell érvényesülniük. a) A magyar és a magyar részvétellel készülő filmalkotások számának növe lése. b) A filmelőállításnak, a filmalkotások finanszírozásának tervezhetőbbé tétele. c) A filmalkotások elkészülésének, valamint azok közönséghez való eljuttatásának biztosítása. d) A normatív és szelektív támogatási elemek megfelelő arányának