Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - Az 1932-33. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára címmel országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
3736 bizottság előtt, azt mondta, a mentelmi bizottság bölcsességére bízza. Ezt sohase írtuk be a határozatba, mert ezzel nem kívántuk befolyásolni a szavazást. Tisztelettel, nem kívánom tovább húzni ezt az ügyet. Tetszenek tudni, a drága jó édesanyám AlszeghyBrisitsSík Sándor tankönyvéből tanulta a kalocsai irgalmas nővéreknél a magyart. Abban volt egy ilyen mondat: az igazság keserű labdacs. (17.20 ) Nyilván önök keserűben csak a Zwack Unicumot szeretik, váljék egészségükre! (Derültség a Fidesz soraiban.) De egyszer viseljék el azt a keserű labdacsot is, amiket én elmondtam. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekle r Ferenc) : Megkérdezem Deutsch Tamást, kíváne szólni. (Dr. Deutsch Tamás nemet int.) Nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országg yűlés ne függessze fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Deutsch Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Az Országgyűlés 184 igen szavazattal, 159 nem ellen ében, 4 tartózkodás mellett elutasította a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérelmet. Az 193233. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára címmel országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (dr. Wekl er Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az 193233. évi nagy ukrajnai éhínség 70. évfordulójára címen benyújtott országgyűlési határozati javaslat általános vitája és a határozathozatal. Az emberi jogi bizottság önálló indítványát H/6288. számo n, a külügyi bizottság ajánlását pedig H/6288/1. számon kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Szászfalvi Lászlónak, az emberi jogi bizottság elnökének, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Ukrán Országos Önkormányzat azzal a kéréssel fordult az emberi jogi bizottsághoz, illetve bizottságunkon keres ztül a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez, mely szerint az Országgyűlés az 193233. évi nagy ukrajnai éhínség november 29én esedékes, 70. évfordulója alkalmából fogadjon el ünnepélyes határozatot, melyben az Országgyűlés megemlékezik az ukrajnai népirtás áldozatairól, illetve elítéli a mesterségesen és szándékosan előidézett népirtást. Kérésük indoklásaként kifejtették, hogy az ukránok egyike a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXVII. törvény hatálya alá tartozó kisebbségeknek, melyn ek közösségében az éhínséget szenvedettek túlélői, illetve azok leszármazottai is élnek. A történelem ezen időszaka sokáig fehér folt, agyonhallgatott téma volt. A kutatások alapján ma már körvonalazódik, hogy az 1932 áprilisától 1933 novemberéig terjedő k örülbelül 17 hónap alatt mintegy 7 millió ember, közöttük 3 millió gyermek halt éhen Ukrajnában. Tisztelt Képviselőtársaim! Történészek szerint a legtöbben az áldozatok közül - 53 százalékuk - Harkov, Poltava, Szumszka, Kijev és Zsitomir megyék körzetében haltak meg. Főleg az ukrán falvak lakossága, a parasztság szenvedett a legtöbbet egy olyan időszakban, amikor nagyon bő termés volt