Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László):
373 a Pénzügyminisztériumot, tehát az az apparátus számolta ki önöknek a költségvetés legfontosabb számait, amelyik egyébként még az előző kormány időszakában is kiszámolta. Önök ennek az apparátusnak a számításait sem hiszik most már el vagy fogadják el, és ne is fogadják el, mert önök okoztak olyan mértékű hiánynövekedést különböző tételek államháztartási hiányba vonásával, amire nem lett volna szükség. Nézzék meg a vasút százmilliárdos reorganizációs programját, nézzék meg, hogy a mezőgazdaság 60 milliárdo s támogatásáról ki döntött, és nézzék meg, hogy a száznapos programnak bizony milyen intézkedései voltak, amelyek több száz milliárd forinttal növelték ezt a hiányt. Azt gondolom tehát, hogy ezért a hiányért elsősorban önö ket terheli a felelősség, és ha megnézik, hogy 2003ban hogyan alakulnak a számok, akkor jól látható, hogy nemcsak 2002ben volt ilyen irdatlan méretű hiány, hanem 2003ban is ez lesz. (Babák Mihály: Tetszik hallani?!) A 2003as havi költségvetési hiány mé rtéke meghaladja a 2002. év hasonló időszakában mért hiány mértékét. 2003ra már azért ne mondják azt, legyenek szívesek, hogy még ezért is a Fideszkormány a felelős (Gőgös Zoltán: De bizony!) , mert ezt már az emberek nem hiszik el önöknek. Nos, nézzünk n éhány példát arra, hogy ez a kormányzati hitetlenség milyen területekre terjed ki. Itt van a tőkebeáramlás kérdése. Szóltam arról, hogy Magyarország folyamatosan veszíti el pozícióját a tőkevonzó képességben. Az előző ciklusban 1,52 milliárd dollár között volt a tőkebeáramlás mértéke, átlagban a középkeleteurópai országok vonatkozásában Magyarország az ideérkező működő tőkének 9,5 százalékát tudta idevonzani az ország területére. Ez az arány 3 százalék alá csökkent az önök időszakában. És most fogadjanak el két olyan objektív kutatói jelentést, amelyet nem az ellenzéki pártoktól, nem valamelyik hazai kutatóintézettől, hanem két külföldi kutatóintézettől fogok idézni. Márciusban jelent meg az előző kormányzati ciklusban az akkori ellenzék által sokat idéze tt Economist Intelligence Unit jelentése. A jelentés szerint folyamatosan romlik a magyar tőkevonzó képesség, idézem szó szerint: “Magyarország pozíciója a működő tőkéért folytatott versenyben romlik.” Egyik idézet. A másik idézet. Ennél is rosszabb képet fest sajnos az országról az ICEG Európai Központjának az elemzése, amit a Napi Gazdaság közöl a szeptember 11ei számában: “A jelentés világosan és egyértelműen megfogalmazza, hogy a magyar gazdaság problémái a világgazdasági folyamatok mellett az inkonzis ztens gazdaságpolitikából adódnak.” Inkonzisztens gazdaságpolitika - azaz egymással össze nem függő, össze nem rakható, követhetetlen, kapkodó, átláthatatlan gazdaságpolitikából származik. De idézem a kutatóintézetet: az elemzők szerint a jövő évi lépések nemhogy javítanának a magyar gazdaság helyzetén, hanem tovább súlyosbítják a válságot. Szó szerinti idézet: “A tervezett kiigazítás felpörgeti az inflációt, torzítja az adórendszert, nem csökkenti az állami újraelosztást, rontja a gazdaság versenyképességé t, és kérdésessé teszi az euró 2008ban történő bevezetésének lehetőségét is.” Ha már nekünk nem hisznek, ha már a saját kutatóiknak nem hisznek, akkor legyenek szívesek legalább a külföldi intézetek véleményét elfogadni, mert azt gondolom, ők legalább elf ogulatlanul látják ezt a helyzetet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt fogalmazhatom meg itt a beszédem végén, hogy egyfajta csodavárás jellemezte már 2002ben és jellemzi 2003ban is a kormány gazdaságpolitikáját. Úgy gondolják, hogy majd a növekedés megoldj a ezeket a problémákat, a növekvő államadósságot, a felpörgő inflációt, megoldja majd a tőkebeáramlás problémáját vagy a gyenge növekedés kérdését. Nem fogja megoldani. Hadd idézzek a beszédem végén egy német közmondást az önök számára: aki hajlítani akarj a az igazságot, az eltöri. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) :