Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 19 (109. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NYITRAI ZSOLT, a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3651 A rendészeti bizottság ülésén is felvetődött, hogy a törvényjavaslat több kérdésnek a részletes szabályozását alacsonyabb szintű jogszabá lyokba utalja, hisz nehéz megállapítani magának a konkrét javaslatnak a szövege alapján, hogy egyes fogalmak mit is takarnak. Ilyen fogalom például a már előbb említett, kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített sportrendezvény fogalma. (14.20) Arra a fel vetésre azonban, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy egy egzakt jogszabályi meghatározás születhessen erre a fogalomra, ami egyszer s mindenkorra gyakorlatilag minden egyes sportrendezvénnyel kapcsolatban tisztázni tudná ezt a problémát, és talán keret jelleg ű megfogalmazás szerencsés lenne a törvényjavaslatban, az előterjesztő képviselője azt hozta fel ellenérvként, hogy a dereguláció miatt erre nincs lehetőség. Én replikázva ezzel azt mondom, hogy ha két mondatot beleveszünk a törvénybe, akkor azzal talán ne m sérül a dereguláció elmélete, ugyanakkor ha ezt a kéthárom mondatot nem vesszük bele a törvénybe, és ehelyett hozunk egy kormányrendeletet, azt hiszem, hogy ez nem szerencsés. A rendészeti bizottság tehát - a kompetenciájába tartozó kérdéseket megvitatv a - többségében arra a véleményre jutott, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmas. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.) (Dr. Világosi Gábor elfoglalja jegyzői székét.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kisebbségi vélemény ismertetője Nyitrai Zsolt képviselő úr. Öné a szó. DR. NYITRAI ZSOLT , a rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A rendészeti bizottság november 17ei ülésén tárgyalta meg a sporttörvé ny tervezetét, és mivel több kérdésben is véleménykülönbség volt, ezért 9 nem szavazatot is kapott az ellenzék részéről. Az én tisztem lenne most, hogy a kisebbségi véleményt ismertessem. Eleve sajnálatos dolog az, ha egy sporttörvényt rendészeti bizottság nak kell tárgyalnia, véleményeznie, de mivel a magyar sportesemények környékén sajnos történnek rendészettel kapcsolatos dolgok, ezért ez ennyiben kötelességünk volt. Azonban, mivel a rendészeti bizottság egy sportos bizottság is egyben, nemcsak kompetenci ájába tartozó kritikákat fogalmazott meg, hanem a sport részéről is fogalmazott meg ilyeneket. Elhangzott sportrészről a bizottság ülésén az, hogy indokolte egyáltalán a törvény módosítása, hiszen ez a fajta szabályozás nagyjából 95 százalékában teljesen követi - tartalmában és szerkezetében egyaránt - a 2000. évi CXLV. törvényt. Elhangzott az is, indokolte az, hogy az európai uniós csatlakozás előtt fél évvel tárgyaljunk ilyen kérdést, amikor még nem lehet tudni, nem lehet pontosan sejteni azt, hogy az u niós csatlakozás milyen hatásokat gyakorol majd a sportéletre. A bizottsági ülésen részt vett a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára, valamint az Országos Rendőrfőkapitányság közbiztonsági főigazgatója, illetve egy szakmai szerve zet vezetője. Ami rendészeti szempontból újdonság ebben a törvényben, az az, hogy az úgynevezett kiemelt biztonsági kockázatú feladatokat közfeladatként telepítené a rendőrséghez. Világosi Gábor kollégám is említette azt, hogy nagyon komoly kérdésként felm erült az, vannake ehhez egyáltalán források. Erre az előterjesztő sem tudott válaszolni, sőt - itt a bizottsági jegyzőkönyvből szeretnék idézni - a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium előterjesztője úgy nyilatkozott, hogy “A kiemelt biztonsági kockáza tú események biztosításában a rendőrség szerepének közfeladatként való ellátását és az ezzel összefüggő finanszírozási kérdéseket nem igazán sikerült egészében és megnyugtató módon szabályozni.” A minisztérium előadója mintegy 350400 millió forintos többl etköltségben jelölte meg ezeket az összegeket, míg dr. Hatala József vezérőrnagy úr, az ORFK közbiztonsági főigazgatója a