Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter):
3575 testületi határozatot fogadott el 2003. március 20án. Idézek a határozat szövegéből: „…az alkotmány 18. §ában biztosított egészséges kör nyezethez való jogának tiszteletben tartásával, egyetértve a civil szervezetek által megfogalmazottakkal, a Zengőhegyre történő katonai radarállomástelepítéssel nem ért egyet, az ellen tiltakozik. A képviselőtestület a határozatában foglaltakat jogi úto n kívánja érvényesíteni.” Számomra némiképp érthetetlen, hogy egy kis közösség önkormányzatának kell az alkotmány 18. §ában rögzített, „a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez” kitételt jogi úton érvényesíten ie, nem beszélve az önkéntes civil szervezetekről, amikor egy önálló tárca teljes jogi, hatósági és kormányzati apparátusa áll ezen célokért rendelkezésre, a környezetvédelmi megbízott hivatalát nem is említve. Hogy egy sajátos kormányzati munkamegosztássa l állunk szemben, az abból is kitűnik, hogy a honvédelmi miniszter kompetens környezetvédelmi ügyek vonatkozásában is. Idézek egy képviselői megkeresésre írott válaszleveléből: „Tájékoztatom képviselő urat, hogy a védett növények áttelepítése megfelel a ne mzetközi gyakorlatnak, ráadásul tudományos értéke is van, mivel az áttelepített növényeket megfigyelés alá veszik, és az így nyert eredményekből értékes természetvédelmi következtetések vonhatók le, melyek alapján prognosztizálhatók az egyes fajok áttelepí tési eredményének esélyei, melyekről jelen ismereteink szerint még keveset tudunk.” A válaszadás második fele a botanikai felmérést végző egyetemi docens tanulmányából vett idézet, jóllehet az eredeti tanulmány a 2001 nyarán elvégzett átültetési kísérlet t eljes kudarcát dokumentálja tudományosan, ugyanis az akkor áttelepített növények 90 százaléka végérvényesen kipusztult. Ezen átültetési kísérlet fiaskója miatt is jobb lenne, ha ebben a kérdésben a Környezetvédelmi Minisztérium és nem a honvédelmi miniszte r nyilatkozna meg. Csak nincs az ország katonailag olyan súlyos helyzetben, hogy a honvédelmi miniszter hatásköre ennyire kiszélesedjen? Amennyiben a téma súlya megengedné a kissé ironikus hangot, azt is mondhatnám némi túlzással, hogy a Környezetvédelmi M inisztériumon kívül már szinte mindenki más állást foglalt ebben az eredendően környezetvédelmi kérdésben. Az ügy megoldásáért fáradozók sorából nagy tisztelettel ki kell emelnem a Magyar Országgyűlés elnök asszonyát, nemcsak közjogi méltóságából adódóan, aki helyismerete folytán is jól ismeri az ott lakók fenyegetettségét, és aki a Civilek a Zengőért Mozgalom megkeresésére küldött válaszlevelében így fogalmazott: „Mint a környezetvédelem területén jártas ember, megértem aggodalmukat.” Ugyanezen év augusztu s 12én kelt levelében azt írja: „Bízva abban, hogy van még lehetőség a probléma orvoslására, levelüket továbbítottam.” Itt első helyen a környezetvédelmi és vízügyi minisztert jelölte meg. Azóta több mint két hónap eltelt, a tárcától válasz még nem érkeze tt. A környezetvédelemért felelős tárca intézkedéséig a Civilek a Zengőért Mozgalom tagjai társadalmi munkában végzik természeti értékeink védelmét, amely mindannyiunk személyes és közösségi érdeke, joga és kötelessége. (0.00) Ezért békés, politikamentes t evékenységüket mindaddig folytatják, ameddig a legkisebb lehetőséget is látják jogaik érvényesítésére. Ebben való munkájukat a jelmondatukban megfogalmazott nemes cél vezérli: “A bánáti bazsarózsa élni akar!” Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Ne m valószínű, hogy van lehetőség a kormány részéről válaszra, mivel nem látok kormánytagot a teremben.