Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - SZALAY GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Mandur László): - BÁNKI ERIK (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3486 SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársam! Amire ön ráké rdezett, arra viszonylag könnyű felelni, hiszen aki a kormányhatározat birtokában van, az elég könnyen tud választ adni arra, hogy is készül kilométeres bontásban a gyorsforgalmi úthálózat az elkövetkezendő időszakban. Tehát a kormányhatározatban három szá m van rögzítve, egyrészt hogy 20032006 között 420 kilométer új gyorsforgalmi út kerül átadásra - ez van kibontva az előttünk lévő törvényjavaslatban. Igaz, nem 420, hanem 431, de ebből vissza kell számítani a szekszárdi híd és a felle vezető út 21 kilomé terét, tehát ott vagyunk 410420 kilométernél, ennyi kerül átadásra. 425 kilométer gyorsforgalmi út építése kezdődik el, és 803 kilométer út építésének az előkészítése kezdődik el az előttünk álló szakaszban. Ugye, ez nemcsak a kormányokon nyúlik át, hanem a technológiai folyamatok az egyikből a másikba érnek. Tehát 420 kilométert átadunk, 420at pluszban elkezdünk építeni, és plusz másik 800 kilométer építésének az előkészítését kezdjük el. Erről szól a kormányhatározat, és ennek a legelső elemét bontja ki az előttünk lévő törvényjavaslat, amelyik, mint abban itt sokszor megállapodtunk, csak az átadásra kerülő utakat kezeli. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Bánki Eriknek, a Fidesz képviselőjé nek. Parancsoljon! BÁNKI ERIK (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy Toller László képviselő úr Pécs felé hazafelé menet a rádiót hallgatja a kocsiban, mert elhangzott az ő szájából egy olyan újabb állítás, amelyet meg kell cáfolnom, és helyre kell igazítanom. Ugyanis arról beszélt, hogy mi csak vagdalkoztunk a számokkal a kormányzásunk idején, és az általam felemlített 2001es kormányhatározat, amelyben rögzítettük a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére vo natkozó elképzeléseinket, és amely többek között a DélDunántúlt és Baranya megyét érintő M6os, M56os autópálya megépítésének a határidejét tartalmazta, légből kapott állítás, és csak a képviselők nyilatkozataiban létezett; valamint hogy csak virtuálisan kormányzott a polgári kormány, mert nem készültek jegyzőkönyvek a kormányülésről, és hogy lehet így nyomon követni a kormányzati munkát, jegyzőkönyvek nélkül. Nagyon csodálkozom azon, hogy ilyen polgármesteri és képviselői tapasztalattal ilyen megalapozat lan kijelentés hangozhat el a parlamentben, ugyanis jól tudjuk, hogy a jegyzőkönyvek mit sem érnek; ami számít, és ami számon kérhető, azok a kormányhatározatok, a kormány döntései. A polgári kormányzás idején megszületett kormányzati döntések pedig nyilvá n kötelező erejűek a kormányzatra nézve, azokat végre kell hajtaniuk, és ebben a döntésben minden érintett miniszter részt vett, a közös testület döntése alapján született meg. Tehát nincs szó virtuális kormányzásról; egy jól átgondolt, szisztematikus, hat ékonyan működő kormányzati struktúráról és kormányzati működési elvről van szó, amely világosan és tisztán nyomon követhető. De ha már a nyomonkövethetőséget és a tisztánlátást kéri számon a képviselő úr, akkor jelezném, hogy többek között én például nem t alálkoztam a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján azzal a 2044/2003as kormányhatározattal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , amire már képviselőtársaim is többször hivatkoztak, és amely a jelenlegi Medgyessykorm ány közúthálózatfejlesztési koncepciójáról szól. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Keller László, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! KELLER LÁSZLÓ (MSZP) :