Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - PETTKÓ ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3307 A fővárosi önkormányzat kétszi ntűsége, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között a feladatok és a hatáskörök szétválasztásának rendszere az eltelt közel 13 évi gazdálkodás távlatából úgy ítélhető meg, hogy a kerületi önkormányzatok számára a költségvetési gazdálkodás törvényi szab ályozása nem biztosított kellő garanciákat, a többségi elv alapján ugyan a köz érdekét szolgálta, de a helyi alapjogok védelmének csorbításával történt. Mondom mindezt azzal a lokálpatriotizmussal, amely minden Újpestért dolgozó, küzdő ember lelkületét jel lemzi. Ezen véleményem továbbra is fenntartom. Az önkormányzati törvénynek az elmúlt esztendőben történt változtatásával, amely az Alkotmánybíróság 47/2001. (IX.22.) határozatában megállapított, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet megszünte tését igyekezett rendezni, túl sok eredmény nem született, csak időhúzás volt. Annyit sikerült csupán elérni, hogy a fővárosi rendeletalkotás előtt a kerületek nemcsak véleményezési joggal, hanem egyetértési joggal rendelkeznek 2003. január 14étől, a törv ény hatálybalépésétől. Az MDF képviselőjeként úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy lépés volt, de nem szolgálta a teljes konszenzust. A megosztást illetően nem született külön törvény 2003ra, ezért továbbra is az MSZPSZDSZ által vezetett fővárosi elképzelés ek szerinti, szövevényes, több helyen átláthatatlan, külön matematikai felkészültséget igénylő szétosztási rendszer működött. A helyi iparűzési adóból elkülönített keretek működtek, amelyek céltámogatásokra, kiegészítő támogatásokra nyújtottak lehetőséget. Ezek szépséghibája, hogy pályázati úton elnyerhető pénzeszközök voltak, és amennyiben nem kerültek kiosztásra, nem lehetett nyomon követni a sorsukat. A korrekciós alap szolgált egyedül kiegyenlítő szerepet, a gazdálkodási tényadatok tükrében, a kerületek részére. Fontos lenne, hogy a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztás elveinek meghatározásáról törvény intézkedjen. Fontos lenne, hogy egy kiszámítható és átlátható, normatív alapokra helyezett elosztás működjön. Az alapproblémát ne m oldotta meg a jelen forrásmegosztási törvényjavaslat sem, hiszen az eddigi elveket konzerválva, a kialakult gyakorlatnak megfelelően kívánja gyakorolni továbbra is a források szétosztásának módját. Ezt bizonyítja az is, hogy a javaslat elkészítése egyért elműen a főváros tollából származik. Hiszen szó szerinti ismétléseket lehet azonosítani a 2003. évi forrásmegosztás előterjesztésével és a jóváhagyott rendelettel. Több helyen azonban a szó szerinti ismétlés esetleges felfedezésétől tartva változtatásokra került sor, amely némi iróniával, erőltetett szövegszerkesztésnek tűnik. A törvényjavaslat több ponton tartalmaz a kerületi önkormányzatok kárára olyan meghatározásokat, amelyek változtatására, elhagyására elengedhetetlenül szükség van. Ezek a következők. A tűzoltóság, a színháztámogatás és a tömegközlekedés normatívan elismert kiadási szükséglete a fővárosi kiadásokat nagyban növelik, ami a kiadási deficit szétosztásánál előnybe hozza a fővárost. Arról nem is beszélve, hogy a tűzoltóságra és a színházi tám ogatásokra van külön, kiemelt támogatás. A tömegközlekedés nettósított, normatívan elismert kiadási szükséglete ne jelenjen meg, hiszen ennek támogatására kormányzati pénzeszközöket kellene biztosítani. Az igazgatási normatíva meghatározása túl bonyolult, helyenként értelmezése zavaró. A törvényjavaslat 2. számú mellékletében levezetett számításhoz, némi iróniával, matematikus képzettséggel kellene rendelkezniük a majdani jogalkalmazóknak. (21.10) A számított felújítási szükségletek meghatározá sa az ingatlanvagyonkataszter adataiból indulna ki. Ennek az a hibája, hogy a nyilvántartások értékelési eltérései nem mutatnak valós értékeket. A becsült érték és az állagmutató olyan bizonytalanságokat visz a rendszerbe, amiből reális felújítási szükség letek aligha számolhatók. Már megfogalmazásában is hibás, hiszen egy becsült értéket nem szabad egy törvényi szabályozás alappillérének tekinteni, az állagmutató pedig még kevésbé tekinthető egzakt kiindulási pontnak.
