Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3267 pedig nem állt meg a koherenciát kiküszöbölő mibenlétük, ugyanis jelentős tartalmi változások lettek becsempészve a huszonnegyedik órában. Ezek közül én is kiemelném a 16. számút, ahol nem kevesebbet tesz a kormány, mint azt, hogy 35 milliárd forint megemlítését emeli ki az eredetileg elfogadott törvényjavaslatból. Hogy erre miért van szükség, arra nem kaptunk választ. A kormány képviselője kifejtette, hogy számviteli szempontok vezérelték a módosítást, így nem kell majd az áfát és az illetéket megfizetni. Egyébként új gyakor latról, új módszerről van szó, amit az új kormány vezetett be. Új módszerek ellen természetesen nincs kifogásunk, de azt már felháborítónak tartjuk, hogy a parlamentnek kell helyre tenni azt, amit a szakértő kormánynak eddig nem sikerült. Miről is van szó? 35 milliárd forintnak az áfája és illetékterhe körülbelül 10 milliárd forint. Na, ekkora tétel megfizetése nem szúrt szemet eddig a PMnek. Erre csak egy magyarázatot lehet találni: a PMben ma nem a szakmaiság az elsődleges szempont, úgy látszik a kommun ikáció elveszi az összes energiájukat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Miután több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem Veres János államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Ver es János: Nem.) Nem kíván. Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a benyújtott módosító javaslatokról határozunk. Az ajánlás 1., 3. és 4. pontjait, valamint a 617. pontokban foglalt, az előterjesztő által benyújtott indítványokat a költségvetési és az alko tmányügyi bizottság is támogatja. Az ajánlás 5. és 18. pontjában a bizottság által előterjesztett javaslatok találhatók, amelyeket a bizottságok szintén támogatnak. Az ajánlás 12. pontjában szereplő indítvány az egységes javaslat 43. § (4) bekezdésének f) pontjában a bírák jogállásáról szóló törvény egyik rendelkezésének februári hatálybalépését kezdeményezi. Ennek elfogadásához minősített többségi döntés szükséges. Először erről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlé st, hogy elfogadjae az ajánlás 12. pontjában szereplő javaslat minősített többséget igénylő részét, amelyet a bizottságok támogatnak. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 191 igen szavazattal, 161 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. (18.00) Most az egyszerű többséget igénylő és a bizottságok által támogatott javaslatokról döntünk, az ajánlás 1., 311., továbbá 1318. pontjai alapján, valamint a 12. pont egyszerű többséget igénylő rendelkezései szerint. Kérem, szavazzanak ! (Szavazás.) Az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 168 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatokat. Az ajánlás 2. pontjában Göndör István javaslatát a költségvetési bizottság támogatja, az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Kérem, szava zzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 192 igen szavazattal, 159 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségve tésének 2002. évi végrehajtásáról szóló egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 195 igen szavazattal, 162 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. Kérdezem a tisztel t Országgyűlést, hogy elfogadjae a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit, az imént elfogadott módosítások nélkül természetesen. Kérem, szavazzanak ! (Szavazás.)