Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSA LAJOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOLTAI TAMÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3230 DR. CZI RA SZABOLCS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valószínűleg ön az egy évvel korábbi EUjelentést olvashatta (Dr. Szanyi Tibor felmutatja a dokumentumot.) , hiszen egy évvel ezelőtt még az EUértékelés szerint Magyarország az előke lő második helyen volt állategészségügyi szempontból. Mára sajnos a sereghajtók közé kerültünk. (Dr. Szanyi Tibor: Ezt sem írta!) Miniszter úr, illetve államtitkár úr, egyáltalán vállalhatjae azt, hogy ez lesújtó eredmény, ahogy Magyarországot elmaraszta lták a mezőgazdaság területén, ezen belül valóban az állategészségügy területén is? Államtitkár úr, én úgy gondolom, ez nem vállalható fel, és kérem a szocialista képviselőket is, hiszen itt tényleg komoly dologról van szó, itt országos problémáról van szó , gondolják meg, hogy most pártszavazással elfogadjáke ezt a választ, vagy pedig a mezőgazdasági bizottságnak kiadják. És valóban, a mezőgazdasági bizottság mint szakmai bizottság ezt felül fogja bírálni, hogy kinek van igaza - és akkor, államtitkár úr, n em lehet állandóan visszafele mutogatni! Tessék elhinni, a vidéki Magyarország már unja ezt a visszamutogatást! Én a maga válaszát nem tudom elfogadni, hiszen nem egyforma jelentést olvashattunk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Kö zbeszólás ugyanonnan: Mondjon le!) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 187 igen szavazattal, 146 nem elle nében, tartózkodás nélkül elfogadta az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Két perc technikai szünet után az azonnali kérdések és válaszok órája következik. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet.) Tisztelt Országgyűlés! Az az onnali kérdések és válaszok órája következik. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kósa Lajos, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Szavahihető embere a miniszterelnök, avagy a szocialisták választási ígéretei II.” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Lamperth Mónika belügyminisztert jelölte ki. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó s zemélyét. KÓSA LAJOS (Fidesz) : Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, de megvárnám a miniszterelnök urat. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ez esetben a miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Koltai Tamá s, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Mihez igazodjunk, ha sem a jog, sem az erkölcs szigorú követelményei nem érvényesülnek?” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt László Csaba pénzügyminisz tert jelölte ki válaszadásra. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét. KOLTAI TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen, megvárom, amíg a miniszterelnök úr eljön a Házba. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :