Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A 2003-2008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. PAP JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3180 Azt mondta ön, hogy nem volt ellenszavazat az elsőnél. Persze, hogy nem volt, hiszen egy nagyon nemes, az ember szempontjából nagyon fontos országgyűlési határozatot fogadtunk el. Nézzük azonban, hogy milyen tévedések vannak benne - s ez akkor még az előző felszólalásokhoz kapcsolódik. Az Országgyűlés egyetlenegy jelentést sem tárgyalt meg, egyetlenegy jelentés sem jött be a Ház elé. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt rögzíteni kell: ebbe a Házba egyetlenegy jelentés nem jött be. Orosz Sándor majd megnézi, és r ájön, hogy nem jött be egy sem, nincs a Ház előtt jelentés, tehát úgy építünk valamire, hogy még csak fogalmunk sincs arról, hogy mi történt az első végrehajtása során. Tisztelt Képviselőtársaim! A 20032008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi program tárgyalásakor milyen érzése legyen az embernek? Sokféle lehet, de azt gondolom, hogy jó nem. Ha megnézzük a nemzeti környezetvédelmi program - vagy most már úgy nevezhetjük, hogy programok - sorsát, azok tervezését, majd életét, megvalósulását, ak kor bizony elszomorodhatunk. Mindjárt az elején, már most is, tudomásunkra hozzák, hogy a Medgyessykormánynál a környezetvédelem a legalsó polcra került. Ezt jól jelzi azt, hogy a vezérszónoki felszólalások, eddig példátlanul, ilyen késő esti órában, ilye n jelenlétnél és gyakorlatilag vita nélkül - mert vezérszónoki nyitással kezdünk - történnek. Ez a sokszor emlegetett környezetvédelmi érdekérvényesítés - erről talán csak ennyit. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy mindezért, hogy ilyen anyag van előt tünk, nem a szakértő köztisztviselők a hibásak, mert ők talán megpróbáltak hasznos anyagot hozni a Ház elé; az más kérdés, hogy ez nem sikerült. Azért nem sikerülhetett, mert már az első sem, így következésképpen a második sem épülhet szilárd, kiérlelt, a helyzetet ismerő alapokra. Mint már említettem, az első nincs kiértékelve, fogalmunk sincs, hogy abban mi történt - lehet, hogy az interneten rajta van, az viszont nem jogi kategória, nem egy elfogadott határozat. Vajon mi fog megvalósulni ebből a második programból, ha a költségvetésben, amelynek részletes vitáját éppen jó másfél órája fejeztünk be, megszűnt ez a fejezet, hogy nemzeti környezetvédelmi program? Sajnálatos módon meg kell állapítani azt is, hogy semmilyen konkrét program, elképzelés nincs azo kra a területekre, amelyek egyébként uniós szempontból kiemelkedőek - itt lehet említeni a hulladék, a szennyvíz vagy a levegőtisztaság kérdését. Hacsak önök nem arra gondolnak, hogy az Orbánkormány annak idején épp elég hosszú szennyvízcsatornát, mintegy 8600 kilométert épített, és elindított 5600 kilométert; most már, gondolhatják, ez aztán elég is, és nincs szükség a korábbi milliárdos beruházásokra, a következő évre a költségvetés szerint elég lesz 72,1 millió forint. Vajon hogy lesz ebből ezermilliárd os beruházás hat év alatt? Ennyit a virtuális, verbális, szemfényvesztő környezetvédelemről. Tisztelt Képviselőtársaim! Az első és húsbavágó tény, mint már említettem, hogy a 2004. évi költségvetési törvényben az e címen, mármint nemzeti környezetvédelmi p rogram címén szerepelő összeget, amely egyébként elég csekély volt, a kormány törölni szándékozik, vagyis most akkor kérdezem: vane még program vagy nincs? Ha nincs, akkor miért ez a határozat, ha pedig van, akkor miért a lenullázás, az ellehetetlenítés a költségvetésben? Ez a fajta hozzáállás aztán hozza azt a furcsaságot is, hogy miközben az első nemzeti környezetvédelmi programra, annak eredményeire hivatkoznak, mint már említettem, a ’98as, illetve a ’99es beszámolót, és most úgy illett volna, a 2002est sem hozták be a Ház elé. Mondjuk, én ezen nem csodálkozom, mert az első és a második köszönő viszonyban sincs egymással - de akkor miért ez a sietség? Meggyőződésem szerint úgy telt el ez a hat év, hogy az akkor is joggal hiányolt helyzetismeretből, v agyis hogy milyen állapotban van az ország, mit kell javítanunk, honnan indulunk el, ebből aztán következik az is, hogy hova jutunk el, nincs rögzítve, az anyag készítői ezt nagyvonalúan figyelmen kívül hagyták - így aztán vajon mihez hasonlítjuk az elért eredményeket, már ha érünk el eredményt? Enélkül vajon milyen célt lehet kitűzni, ehhez milyen feladatokat és milyen eszközöket lehet rendelni, hogy valóban tartalmas legyen a program? Semmilyet, mert ugyanúgy járunk, mint az NKP Igyel, amely eredménytele nül zárul, hiszen már a születésénél erre volt ítélve. A legfontosabb feladatunk meggyőződésem szerint az lenne, ismerve a hat év