Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - RÓZSA ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
3076 normatíva 5,649 millió forinttal történő megemelésére és az iskolai oktatás normatívájának a 27,2 milliárd forintos megemelésére célzok. Természetesen sorolhatnám még a többi normatív állami hozzájárulási sort. Ezek közül talán még egyet említenék, az alapfokú művészeti oktatásra rendelkezésre álló normatíva, ami a legfontosabb. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki úgy gondolja, hogy ezek az indítványok megalapozatlanok, akkor, azt hiszem, feltétlenül át kellene tekintenie az önök padsoraiban helyet foglaló képviselők, többek között Jauernik István, vagy éppen Gulyás József módosító indítványait. Számszerű eltérés mutatkozik a milliárdok között, de egy biztos, hogy az önök által benyújtott módosító indítványok azt támasztják alá, hogy a parlament 386 képviselője ezek szerint egyetért abban, hogy igenis, komoly gondok következnek az önkormányzatoknál a 2004es gazdálkodásban, ha nem változik a normatív állami hozzájárulás, a központosított előirányzat és normatív, kötött felhasználású támogatás megemelése. (13.00) Azért mondom ezt, tisztelt képviselőtársaim, mert a továbbiakban nem lehet arra számítani, hogy az önkormányzati vagyon majd mindenre fedezetet nyújt. Az önkormányz atoknál végletes módon következett be a vagyonfelélés; az önkormányzati autonómia, amelyet az önkormányzati törvényben meghirdettünk, már csak egy álom, kérem szépen, itt csakis vegetálás van. Nagyon tiszteletre méltó, hogy az európai uniós források igényb evételéhez 10 milliárdos nagyságrendű forrás áll rendelkezésre, csak kérdezem én, hogy azok az önkormányzatok, amelyek összességében 4,1 százalékos többletforrást kapnak a működtetéshez makrogazdasági szinten, miből fogják biztosítani a forrásokat az európ ai uniós és más, egyéb támogatások igénybevételéhez. Úgy gondolom, hogy egyértelműen kell fogalmazni. A központosított előirányzatok között a létszámleépítésre szánt normatíva 500 millió forintról 1,5 milliárd forintra történő emelése leplezetlen szándék a kormányzat részéről, hogy a 6 százalékos bérnövekedést a közszférában csakis úgy tudja elképzelni, ha ugyanilyen nagyságrendű leépítésre is sor kerül. Kérem tisztelettel, ez azért nem megalapozott lépés, mert a közigazgatási reformot megint elfeledik. Elő ször is, a huszonhét önkormányzati feladatot kell szűkíteni, és azt mondani, hogy na, önkormányzatok, csak ennyit kell ellátnotok, vagy ha ez nem így van, akkor ehhez a forrásokat is hozzá kell rendelni. Egy további adat, ami, azt hiszem, egyértelműen alát ámasztott az Állami Számvevőszék vizsgálata kapcsán is: a normatív állami hozzájárulások a 2003. évről a 2004. évre 97 százalékra, a normatív, kötött felhasználású támogatások pedig 95 százalékra csökkennek. Ez azt jelenti, hogy e két szakfeladatnál összes ségében 5 milliárd 741 millió forintos kimutatott csökkenést láthatunk. Elhiszem, hogy gyermeklétszámcsökkenés következett be, ez egy nagyon sajnálatos dolog, de még egyszer visszahivatkoznék az Állami Számvevőszék jelentésére: azért, mert egy osztályban húsz gyermek tanul és nem huszonnégy, attól még ugyanannyi pedagógusra, ugyanannyi technikai alkalmazottra van szükség abban az általános iskolában, ugyanúgy kell világítani, fűteni a huszonegy gyermekre, mint a huszonnégyre. Ehhez bizony, kérem tisztelett el, nem biztosítják a forrásokat, ugyanis az iskolai oktatásra előirányzott normatíva 2003ban 275,5 milliárd forint volt, amely a 2004es költségvetésben már csak 274 milliárd forint. Nem a reálértékcsökkenésről beszélek, a tényleges, forintális csökkené sről. Nézzék meg ugyanezt az óvodai nevelésnél és a normatívák nagy többségénél, 90 százalékánál: vagy csökkenés, vagy pedig ugyanolyan összeg szerepel 2004ben, mint 2003ban. Az is folyamatosan a vesszőparipáim közé tartozik, hogy 1996tól az önkormányza tok dologi kiadásainak növekményére nem biztosítottak egyetlen forintot sem. Teljesen mindegy, hogy milyen színezetű egy polgármester egy településen, teljesen mindegy, hogy egy ötszáz lelkes, egy tízezres településről vagy egy kétmilliós nagyvárosról van szó, ettől függetlenül a gáz, a villamos energia, a csatornadíj, a vízdíj ára még emelkedik; erre rárakódik az adótörvények tegnapi módosítása következtében