Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
3072 A másik oldalon pedig az a vállalkozói vagyon, amit láthatóan eddig az állam - 1213 év alatt, attól függ, hogy '94ig hogyan került a tulajdonába - nem jól hasznosított vagy hamis volt a privatizációs elképzelés, úgy hasznosuljon, hogy az önkormányzatok tulajdonába kerülhessen térítésmentesen. Erről szól az indítvány, amelynek a támogatását szeretn énk kérni a Háztól. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Lengyel Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztel t Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorúan tapasztalom, hogy kormánypárti képviselők a mai nap folyamán folyamatosan megtévesztik a választópolgárokat. Megtévesztik őket azért, mert összeadják az ellenzéki képviselők által beadott módos ító javaslatok forrásigényét. Összeadják az egy sorra beérkezett költségvetési javaslatok forrásigényét. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Mit kellene csinálni? - Dr. Kovács Zoltán: Választani!) Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel súlyosan megtévesztik a válas ztókat, ugyanis az ellenzéki képviselőknek az a feladatuk, hogy alternatívákat ajánljanak. Ezeket az alternatívákat az előterjesztő, a kormány mérlegelje, és egyegy módosító javaslatot építsen be a költségvetés. A költségvetést, tisztelt képviselőtársaim, nem az ellenzéknek kell összeállítani. Súlyos hiba, hogy önök összeadják, és azt mondják, hogy 700 milliárd forintot meghaladó összeget adott be az ellenzék. Igen, ez igaz. Ha összeadjuk, ennyi a végösszege - de módosító javaslatonként elférnek a sorokban . És nagyon furcsa ez Béki Gabriella képviselő asszonytól, aki az előző ciklusban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 15 milliárd forintjára 150 milliárd forint igényt adott be SZDSZes képviselőtársaival. Úgy gondolom, hogy ezeket a dolgokat mérlegelni kéne. Végezetül, ha ez a 2004. évi költségvetés olyan sikertörténet lenne, akkor Fejér megyében az MSZP koalíciós partnere nem kezdeményezne és 27 polgármestertársával nem helyezett volna kilátásba éhségsztrájkot. Úgy gondolom, ez jelzés értékű önök felé, ha a saját koalíciós partnerük is a 2004. év kilátásai miatt éhségsztrájkba kezd. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Toller László, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Egy stiláris kérdésről a részletes vitában okvetlen muszáj szólnunk, hogy a kormánypártoknak mi a viszonyuk a költségvetéshez, és ehhez képest néhány kivételes megnyilvánulásnak mi a viszonya a köl tségvetéshez. Én úgy gondolom, hogy az a kormánypárti képviselő egy szélesebb közösséget képvisel - Dióssy úr a települési önkormányzatok szövetségénél, Wekler úr a falusi önkormányzatok szövetségénél vagy akár magam a nagyvárosi, megyei jogú városi önkorm ányzatok szövetségének az élén , többféle érdeket kell hogy képviseljen, többféle érdeket kell hogy összevessen a mindennapi nyilatkozatai és a saját értékviszonyai közepette. (Dr. Kovács Zoltán: A fővárost ne hagyd ki! Demszkyt miért nem említetted?) Ezt a kettőt néha nehéz összehangolni, hiszen ha 1700 település önkormányzatának képviseletére szegődik valaki, akkor benne van, hogy viszonylag szétszórt és polarizált álláspontot kell képviselnie. A hiba akkor van, ha ez egyéni véleményként úgy jelenik meg, mint ha az mindenkinek a véleménye lenne. Annak idején így kezeltük azokat az