Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
3045 Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szabó Zoltán úr, az MSZP képviselője. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Négy éven keresztül voltam polgármester egy olyan kormány idején, amely általában lényegesen kevesebb nagyvonalúságot tanúsított az önkormányzatok iránt és különösen az ellenzéki vezetésű önkormányzatok irá nt. Ebből következően megértem Gémesi György képviselő- és egykori polgármestertársam elkeseredését a jövő évi önkormányzati költségvetéssel összefüggésben, ráadásul rámutathat olyan független szakértőkre is, mint amilyeneket az Állami Számvevőszék vonulta that fel. Az Állami Számvevőszék valóban megállapította, hogy az önkormányzatok normális működéséhez 150 milliárd hiányzik a költségvetésből. De, tisztelt képviselőtársam, éppen a minap nekem is megállapította a feleségem, hogy a háztartásunk normális műkö déséhez 100 ezer forint hiányzik havonta, és az Országgyűlés mégsem emelte fel a fizetésemet 100 ezer forinttal. Egészen felháborító ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim. Az a 73 milliárd forint, amelyet Gémesi képviselő úr most a figyelmünkbe ajánlott, egészen pontosan azt jelenti, hogy a jövő évi költségvetési hiány a GDP 3,8 százaléka helyett 4,1 százaléka lesz. Ezt a kormánytöbbség nem kívánja vállalni, még azon az áron sem, hogy Gémesi képviselő úr, illetőleg az MDF úgy véli, hogy az egyébként szint én a szakértőkből álló Állami Számvevőszék általi megállapítás szerint túlfeszített jövő évi áfabevételt további 100 milliárd forinttal kívánják megnövelni. (10.40) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az, amire az imént azt mondtuk, hogy ez nem forrás. Az nem fo rrás, ha nekem 100 milliárdra szükségem van, akkor kijelentem, hogy majd 100 milliárddal lesz több az áfabevétel, holott az Állami Számvevőszék azt is megállapította, hogy örüljünk, ha annyi lesz, amennyi a költségvetésben megjelenik. Köszönöm szépen. (Tap s az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólása következik Gémesi György, az MDF képviselője. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Nem kívánom nyújtani az önkormányzatokról szóló vitát. Azért ha az áfabevétel jövőre - ha jól tudom - kö zel 400 milliárddal növekszik, ahhoz keményen hozzájárulnak az önkormányzatok is azzal, hogy megemelték igen tisztelt kormánypárti képviselőtársaim az áfát, s nemcsak azoknak a termékeknek az áfáját, amelyek a mindennapi életben szükségesek, hanem az energ ia árának is elég komoly áfaemelkedése van, és az önkormányzatok nagyon komoly energiafogyasztók. Csak arra gondoltam, ha már mi komoly energiafogyasztóként befizetünk egy elég komoly áfát, akkor annak bizonyos részét talán vissza lehetne csorgatni oda, ah ol a felhasználás keletkezett. Ez az egyik dolog. A másik: Tóth képviselőtársam, én nem azt jeleztem, hogy nincs pénz a tankönyvre és az ingyenes étkezésre, mert van központi támogatás, csak azt mondtam, hogy az az oda telepített feladatnak még a 70 százal ékát sem fedezi. Tehát bővül az ingyenes étkezési ellátásban részt vevők köre, de ki van számolva, hogy ez a pénz csak 6870 százalékra elegendő. Végül Szabó képviselőtársam cinikus megjegyzésére mondom, nem szerencsés ezt olyan jellegű példával illusztrál ni, ami nem méltó az önkormányzati rendszerhez. 3200 település várja jövőre, hogy túl tudja élni a következő esztendőt. Azt kérem, képviselőtársam, hogy megfelelő méltósággal kezelje a 3200 települést, még ha nem is polgármester. Én még az vagyok, és dolgo zom ezzel a 3200 településsel. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)