Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 4 (104. szám) - Az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR GYULA (MSZP):
2794 fogyasztóra. Tehát vigyázzunk arra, tör vényhozók és szabályozók, hogy mi is történik itt. Szeretnék ezzel az állásponttal vitába szállni, tisztelt képviselő úr, tisztelt Ház. Különösen ebben az iparágban, az elektronikus hírközlésben, amelyik egyfajta természetes monopólium, a technológia termé szetéből eredő monopólium, itt bizony a költségáthárítás a szolgáltató részéről, a termelő részéről a fogyasztóra, egy szokásos dolog. Azonban ezt úgy elfogadni, hogy ebbe ne nézzen bele a törvényhozó, azt hiszem, könnyelműség volna részünkről. Érveimet al átámasztja az évtizedeken át szerte a világban és magyarhonban is megjelent jelentős irodalom; én magam is ez elmúlt években szót emeltem ebben a témában, nevezetesen, hogy igen magasak a hírközlési költségek Magyarországon. Olyan magas, ami több mint az ö sszehasonlítható országokban, Európában vagy a fejlett ÉszakAmerikában. Tehát itt nyilván van egy olyan többlet, nevezzük profit összegyűlésének, vagy nevezzük annak, hogy így termelnek tőkét. Meg lehet magyarázni, de a dolog nincs rendjén. Tanácsolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ne fogadjuk el egyszerűen, hogy ha emelkednek a költségei a termelőnek, azt úgyis áthárítja (Az elnök ismét csenget.) a fogyasztóra. Ez így nem kielégítő magyarázat. (Az elnök ismé t csenget. - Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Pettkó Andrásnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És engedjék meg a tévénézők, a rádióhallgatók és a teremben ülők, hogy ahogy a vezérszónoklatomban mondtam, azt mondjam, hogy tisztelt netpolgárok. A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként Molnár Gyula k épviselőtársam felszólalására szeretnék röviden reagálni. A Magyar Demokrata Fórum minden módosító javaslatában azt kereste és azt nézte, hogy mi jó a netpolgároknak, hiszen úgy gondoljuk, hogy ami jó a netpolgároknak, akik naponta 68 órát ülnek a számító gép előtt, vagy interneteznek, vagy dolgoznak ezen a területen, vagy használják a mobiltelefonjaikat; az jó a cégeknek is. (10.20) Hiszen például ha minél többen áttérnek széles sávú internetre, minél többen fognak internetezni, akkor a szolgáltatók minél több emberrel kerülnek kapcsolatba, minél több bevételük lesz, tehát ez a kettő összefüggésben van egymással, és nem hiszem, hogy szembe kellene állítani egymással a fogyasztókat és a cégeket. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, mi minden egyes módos ító javaslatunkban azt kerestük, hogy mi a jó a polgároknak, mi a jó a felhasználóknak, és úgy gondoljuk, hogy ami jó a felhasználóknak és jó a polgároknak, ugyanaz az elfogadott módosítás jó lesz a cégek számára is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Molnár Gyulának, a Szocialista Párt képviselőjének. MOLNÁR GYULA (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Itt lassan a boldog konszenzus hangulata, légköre fog ja ellepni a termet, nem is akarnék ezen most gyökeresen változtatni. Úgy tűnik, hogy van egy olyan területe a parlamenti törvényhozásnak, ahol a patkó két oldala sajátosan és másképp értelmezhető. Tehát itt jól láthatóan komoly és nívós szakmai kérdéseket próbálunk meg vitatni. Magam is egyetértek azokkal a dilemmákkal, amelyeket akár Horváth képviselőtársam, akár Pettkó képviselőtársam megfogalmazott, végül is azt világosan kell látni, hogy hihetetlenül gyors technológiai verseny van, nagyon sok fix költs égük van ezeknek a szolgáltatóknak, és a fix