Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 4 (104. szám) - Az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR GYULA (MSZP):
2792 A módosító javaslatnál itt is az a helyzet, hogy mind a négy parlamenti párt és a bizottság is támogatta ezt a módosító javaslatot, de a kormány nem értett egyet ezzel a módosító javaslatta l. Ehhez szeretnék néhány gondolatot hozzátenni. Diszkriminatív, a tisztességes verseny alapelveibe ütköző, továbbá a javaslat 2. § b), d) és f) pontjaival is ellentétes egy olyan szabályozás kialakítása, amely a mobilszolgáltatót mentesítené a közvetítő v álasztás biztosításának kötelezettsége alól. Ez egyébként a jelenlegi Hkt.ban is benne van, a nemzetközi hívásokra, a Hkt. 18. §áról van szó. Az egyetemes szolgáltatási csomag a legolcsóbb és a legegyszerűbb szolgáltatáskészletet foglalja magában. Amenny iben a közvetítőválasztást a csomagok előfizetői számára is biztosítani kellene, úgy az aránytalanul megdrágítaná a szolgáltatást, és ennek megfelelően a csomag finanszírozási igénye ugrásszerűen megnőne. A javaslat lényegében e vonatkozásban a jelenleg ha tályos szabályozás fenntartását célozza. (10.10) Az egyetemes szolgáltatásnál amúgy is vita tárgyát képezi, hogy a mobilok beléphessenek. Az első probléma, hogy Magyarországon az egyetemes szolgáltatást csak a havi előfizetésre értik, és a percdíjak megfiz ethetőségét nem értik bele. Ha vezetékes, így alacsonyabb havidíjas csomagot kínál magasabb percdíjjal, akkor a szolgáltatóváltás miatt a keresztfinanszírozás lehetetlenné válik, és a percdíjak nem hozzá fognak befolyni, és a havidíjak magas hozzáférési hi ányt, veszteséget eredményeznek. A másik oldalon a mobilok ugyanezzel a konstrukcióval tudnak csak alacsony havidíjú kisfogyasztói csomagot kínálni. Mivel a szolgáltatóválasztást kitörölték a törvényből, így az ő keresztfinanszírozásuk működhet. Ez a fogya sztók becsapása, mert adminisztratív módon egy drágább hálózat felé tereljük a kisfogyasztókat. Még egy javaslathoz szeretnék indoklást fűzni, az pedig az, hogy a javaslat 121. §ának egy új bekezdéssel való kiegészítését javasoltuk. De ezt majd a harmadik vitaszakaszban. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Ötperces időkeretben történő felszólalásra megadom a szót Molnár Gyulának, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon! MOLNÁR GY ULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Több témát szeretnék exponálni a második vitaszakaszban. Az egyik a 85. módosító indítvány - Rogán Antal és Szabó István képviselőtársaim adták be. Jól láthatóan az előző hírközlés i törvényt megpróbálták átvenni, és a hálózati szerződések elévülését megpróbálták átemelni az előző törvényből. Csak arra hívnám fel a figyelmüket - és ezért nem tudtuk mi ezt a módosító indítványt támogatni , hogy miközben a hálózati szerződéseket két é v alatti elévülésre veszik be, miközben a fogyasztói szerződések elévülnek egy év alatt, egy olyan helyzet áll elő, hogy el fog tűnni az egyik szereplő a rendszerből, és ez tulajdonképpen kezelhetetlen helyzeteket is teremtene. A 93as módosító indítvány, amit megmondom őszintén, én nem írtam alá, ennek ellenére nyilván automatikusan a nevem szerepel az indítványban, hiszen egész végig Márfai és Simon Gábor képviselőtársaimmal számtalan indítványt nyújtottunk be. Ez az, amit az előző vitaszakasznál említett em, ami az önkormányzatokat szinte lehetetlen helyzetbe hozza, elveszi azt a mérlegelési pozíciójukat, ami a hatósági engedélyezés szakaszában a távközlési eszközöknél jelentkezik. Ha jól értettem, Szijjártó képviselőtá rsam megkezdett hozzászólását, akkor a virtuális mobilszolgáltatás még ebben a vitában téma lesz a következő vitaszakaszban, ezek szerint lényegesen intenzívebben. Továbbra is az az álláspontunk, hogy a piac jelenlegi állapotában - amikor az infrastrukturá lis fejlesztések ilyen szinten vannak Magyarországon, három szolgáltató komoly