Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 8 (83. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
28 Kérdezem tehát önöket, egyetérteneke a házbizottság T/5156/1. számú javaslatával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 366 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra figyelemmel, hogy az előterjesztéshez már nyújtottak be módosító javaslatot, kérem a kijelölt költségvetési bizottságot, hogy az interpellációs szünetben készítse elő a határozathozatalt. Tiszt elt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja a H/4326. számú határozati javaslat helyett új változatban terjesztette elő “A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek me gvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Brittoncégcsoportnak a tranzakciókban betöltött szerepének, a Medgyessy Péter által elnökölt InterEurópa Bank Rt.ben történt pénzmosásnak és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására létrehozandó vizsgálóbizottságról” szóló határozati javaslatot. (15.30) A képviselőcsoport egyben kezdeményezte azt is, hogy Házszabálytól eltérve még mai ülésünk napirendj ére kerüljön az előterjesztés oly módon, hogy az összevont általános vita és részletes vita ma folyjon le, a módosító javaslatokról történő zárószavazásra a következő ülésünkön kerüljön sor. Ebben a házbizottságban nem volt egyetértés. Figyelemmel arra, ho gy e terjedelmes előterjesztés ma 12 óra 22 perckor érkezett be a Házhoz, én magam sem értek egyet azzal, hogy úgy kerüljön sor e döntésre, hogy ezt a képviselőtársaim nem ismerhették meg. A Házszabálytól való eltérésről tehát a következő ülésünkön döntünk . Egyébként intézkedtem arról is, hogy mindannyian mihamarabb kézhez kapják az előterjesztést. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 140. §a alapján a házbizottság Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslathoz érkező módosító javaslatok benyújtási határidejével kapcsolatban. Ebben a házbizottság azt kezdeményezi, hogy az általános vita holnap lezárul, és ehhez a módosító javaslatokat pénteken 12 óráig lehessen benyújtani . Kérdezem a képviselőcsoportokat, kívánnake ezzel kapcsolatban felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak. Döntéshozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy ehhez is négyötödös igen szavazatra van szükség. Kérdezem tehát önöket, egyetértene ke a házbizottság T/4146/6. számú javaslatával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 370 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a javaslatomat. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következ ik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben tettem előterjesztést, amelyet kézhez kaptak. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztatta m a tisztelt Országgyűlést. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : A Fideszfrakció kezdeményezte a napirend kiegészítését hét darab előterjesztéssel. Most ezekről az indítványokró l vita nélkül határozunk a Házszabály 47. § (6) bekezdése alapján.