Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 30 (102. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. MIKES ÉVA (Fidesz):
2525 elhelyezkedni. Ezzel is ösztönözni kívántuk egyrészt az álláskeresést, másrészt pedig azoknak a munkája iránti elismerést kívántuk kifejezni, ami a sokszor nagyon mostoha körülmények között végzett munkát megilleti. Egyébként pedig nem értem igazán, hogy mi a kifogása ez ellen. Az önök által oly sokszor, a jóléti rendszerváltás alfája és ómegájaként emlegetett 50 százalékos közalkalmazotti béremelésbő l, tessék mondani, egy fillér sem ment be az állami költségvetésbe? Az kizárólag ott maradt a közalkalmazottak zsebében? Ugye, nem így van, államtitkár úr? Hát akkor ne rója már fel azt a polgári kormánynak, hogy a minimálbért felemelte, amikor önök is - e gyébként a mi támogatásunkkal - felemelték a közalkalmazotti béreket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Szocialista Párt képviselőjének . Parancsoljon! DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Fónagy képviselő úr rosszul emlékszik: a gazdasági növekedés 2000 első negyedévében volt a legmagasabb, 6,5 százalék, és attól kezdve negyedévről negyedévre folyamatosan é s tendenciózusan csökkent 2002 közepéig. (Moraj a Fidesz soraiban.) Nem azt mondtuk, hogy nem volt költségvetési problémája az Orbánkormánynak, azt mondtuk, hogy ez egy megváltozott gazdaságpolitika és gazdaságfilozófia eredménye volt, az, amit most is a mi figyelmünkbe ajánlgatnak, hátha még jobban le lehet vinni a gazdasági növekedést. Bernáth Ildikó képviselőtársamnak meg csak azt szeretném mondani, hogy némi különbség van aközött, hogy a közalkalmazottaknak a bérét emeljük meg, akiknek a bérét adókkal együtt mi fizetjük ki mint költségvetés, és aztán annak egy része visszakerül a költségvetésbe, mint hogyha a vállalkozókat rákényszerítjük a magasabb minimálbér fizetésére, és abból a költségvetés nagyobb többletbevételhez jut, mint maguk a dolgozók. Kösz önöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Mikes Évának, a Fidesz képviselő asszonyának. Parancsoljon! DR. MIKES ÉVA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént Gaál Gyul a államtitkár úrtól hallottunk egy olyan mondatot, hogy elfelejtették közölni a munkavállalókkal - mármint mi - a minimálbér sorozatos emelése során, hogy a minimálbéremelés miatt megszűnhet a munkahelyük. Én nagyon röviden szeretném csak az ön emlékezeté be idézni, hogy akkor, amikor tavaly nyáron - egyébként nem vitatott módon, jó helyre küldve azt a pénzt - az 50 százalékos béremelésről beszéltünk a közalkalmazottak számára - ami persze nettó értékben, illetve a nettó fizetésekben messze nem közelítette meg az 50 százalékos béremelést , akkor önök elfelejtették értesíteni a közalkalmazottakat arról, hogy ez egy egyébként a kormány által már kommunikáltan elvárt 5060 ezres leépítéssel fog társulni. Elfelejtették megkérdezni, vajon a közalkalmazottak hely esnek tartjáke ezt, hogy önök ilyen béremelés mellett, illetve úgy, hogy abszolút számban is növelték a köztisztviselők számát, illetve jogszabályi úton is beemeltek újabb csoportokat a köztisztviselői törvény hatálya alá, utána az önök becslése szerint, tehát nyilvánvalóan ez jóval több lesz, mire a folyamat végbemegy, 5060 ezres elbocsátásnál. Másrészt pedig ilyen farizeus módon, amikor önök azt kommunikálják, hogy a kormány - egyébként ez így van - döntésképtelen abban, hogy az önkormányzatok majd