Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László):
2455 Ezek után az önkormányzatoknak juttatott könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás összege 2002 óta egy fillérrel sem nőtt, azaz az inflációt figyelembe véve csökkent. Ez az összeg segítette az intézmények eszközparkjának felújítását, pótlását. Ráadásul a közművelődési intézmények gazdálkodásában drámai következménye lett annak - főként a 10 ezer alatti, kisebb településeken , hogy a 2003as költségvetés nem biztosította az önkormányzatok számára a béremeléshez szükséges forrásokat. T isztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok számára biztosított közművelődési normatívát a költségvetési tervezetben 2003ról 2004re 2, azaz kettő forinttal kívánják növelni a szocialistaliberális képviselőtársaim, tehát 1114 forintról 1116 forintra. Ami kor ezt megláttam a költségvetési tervezetben, azt hittem, hogy önök viccelnek. Úgy tűnik, hogy önöknek ennyit ér a kultúra, kettő forintot. Azzal a szándékkal, hogy két forinttal kívánják megemelni a normatívát, elismerik, hogy az önök számára a közművelő dés nem közügy, hanem magánügy, ellentétben a közművelődési törvényben megfogalmazottakkal. A tervezett 1116 forint támogatással szemben a Népművelők Országos Egyesülete 2500 forint/fő lakosságszám szerinti normatív támogatást tart kívánatosnak. A tervezet t összeg csupán a további leépüléshez elegendő, nem pedig az építkezéshez. Tudják önök, ha szeretnénk a Nemzeti Színházban egy előadást megtekinteni, akik Budapesttől 200 kilométerre élünk, az nekünk 10 ezer forintunkba kerül. A miniszter úr ígéretet tett arra, hogy az esélykülönbséget csökkenteni igyekeznek. Ez eddig még nem sikerült. Önök nem érzékelik a problémát, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, miszerint elindult egy negatív folyamat a kulturális intézmények működését illetően. A kistelepülések egyre nagyobb számban kénytelenek bezárni az intézményeiket - könyvtár, művelődési ház, múzeum , vagy felfüggesztik működésüket, illetve csökkentik nyitvatartási idejüket, korlátozzák programjaikat. Sok esetben az önkormányzatok igyekeznek megszabadulni i ntézményeiktől, gyakori a vállalkozói vagy a kht. formában való működtetés. Integrálnak intézményeket, integráció címen csökkentik az ott dolgozók létszámát. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ez a negatív tendencia nem vált be, nem szerencsés vállalkoz ásba adni a kulturális intézményeket. Az intézmények tartalmi és formai működtetése köszönő viszonyban sincs a közművelődési törvényben megfogalmazottakkal. Tudjuk, hogy a közművelődési intézmények biztosítják a településen működő számtalan civil szervezet számára a helyet a rendezvényeik lebonyolítására, valamennyi települési ünnepség itt kerül megrendezésre, és nem utolsósorban segíti a lakosság szabadidejének kulturált eltöltését. Nem vitatható a kulturális intézmények közösségépítő szerepe, a helyi kult urális értékek megőrzésére, ápolására tett erőfeszítésük. A közművelődési intézmények, művelődési házak, könyvtárak, múzeumok működtetése egyik nagy szeletét teszi ki a kultúrának, a kultúra közvetítésének. Ma Magyarországon 2600 közművelődési intézmény mű ködik, azonban ezeknek az intézményeknek a száma egyre csökken. A pénzügyi nehézségek miatt ezek az intézmények sok esetben kikerülnek az önkormányzat felügyelete alól. Ezzel a kényszerlépéssel sérül a vidéken élő lakosság kulturális szolgáltatással való e llátása. Hiller István miniszter úr kinevezése kapcsán fontosnak tartotta a vidéki közművelődési intézmények korábbinál magasabb szintű támogatását. A kétforintos normatív támogatás jelenti a különleges bánásmódot szocialistaliberális módra? Kérem kormány párti képviselőtársaimat, támogassák módosító javaslatomat, miszerint a 2004es költségvetési esztendőben a közművelődési normatíva a szakmai szervezetek igényével egyezően 2500 forint legyen, mellyel elismernék a kultúra fontos szerepét társadalmunkban! K öszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Birkás Tivadar képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon!