Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - IMRE ZSOLT (Fidesz):
2450 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. 55 másodperce maradt a Szabad Demokraták Szövetségének. Kétperces felszólalásra megadom a szót Vincze Lászlónak, a Fides z képviselőjének. Parancsoljon! VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy a miniszter úr az előző időszakban még nem volt a vízügy közelében, így nem tudhatta, hogy annyi gát nem épült, mint a polgári kormány idején, és városok menekültek meg attól, hogy gátszakadás miatt elússzon a lakosság. (19.20) Többek közt Csongrád város is így kapott megújított gátszakaszt, amit én csak remélek, hogy tovább fog folytatni a tárcája, hiszen a 120 éves folyó felőli téglafalnak a felújítására igen nagy szük ség van, és módosítót adtam be ezzel kapcsolatban. Az a 8 milliárd forint valahol nekem kevésnek tűnik erre a célra. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Imre Zsolt, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó. IMRE ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is ott szeretném folytatni, ahol Soltész Miklós képviselőtársam abbahagyta, azaz a családoknál. Bízom benne, hogy Béki Gabriella képv iselőtársam ellenszenvét nem fogom kivívni ezzel. Az állam a család intézményét, a társadalom döntő többségének egyetértésével és támogatásával, a nemzet jövőjét alapvetően befolyásoló központi értéknek tekinti, ezért annak védelmét minden kormányzat és mi nden kormányzati politika kiemelten kezeli. A feladatok azonban rendkívül komplex módon jelentkeznek, a jövedelempolitikától az oktatáson át a társadalmi és a gazdasági életnek szinte minden területén. A felmérések egyértelműen azt bizonyítják, hogy a magy ar emberek értékrangsorában a család igen előkelő helyen áll. A fiatalok döntő többsége családalapításra készül, legalább két gyermeket szeretne, de aztán a gyermekvállalással kapcsolatos elvárásaik rendre nem teljesülnek. A gyermekvállalást elsősorban a c saládok gazdasági stabilitása befolyásolja. A döntően még mindig kétkeresős családon alapuló társadalomban, ha gyermek érkezik a családba, akkor az anya jövedelme a gyermekgondozás miatt kiesik, és közben a háztartás kiadásai a gyermek jelenlétéből fakadóa n ugrásszerűen megnőnek. Ezért a gyermekes és a gyermektelen családok közötti jövedelemegyenlőtlenséget az újraelosztás korrekciójával kell jövedelempolitikai eszközökkel kiegyenlíteni, a jövedelempolitikának pedig az elvonások és a szociális transzferek, szociális támogatások együtthatásával, azok nettó hozamával kell számolni. Mindezek tükrében ajánlom, vizsgáljuk meg, hogy mit kínál a Medgyessykormány a magyar családok számára a jövő évi költségvetésben. 2004ben a Medgyessycsomag megszorításai 520 mil liárd forintot vesznek el a magyar családoktól. Jövőre a kormány drasztikusan növeli az adóterheket, a gyógyszerek, az utazás, a gáz- és a távhőszolgáltatás, a villamosenergiaszolgáltatás áfájának emelésével. Bizony, elveszi 50 ezer köztisztviselői és köz alkalmazotti család biztos megélhetését, amikor utcára küldi a családfenntartókat, és elveszi a jövedelmük adómentességét a minimálbéren élőktől. 2004ben elsősorban a kisjövedelműek, a nagycsaládosok és a minimálbért keresők adóterhei növekednek leginkább . A jövedelmek reálértékcsökkenése ebben a körben jelentős, akár 34 százalékos is lehet, ami tovább fokozza a gyermekes családok jövedelmi egyenlőtlenségéből fakadó leszakadást. A tegnapi nap során a miniszteri expozéban hallottuk, hogy a szocialistasza bad demokrata kormány első száznapos intézkedéseivel szociálpolitikai reformot hirdetett és valósított