Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - ERDŐS NORBERT (Fidesz):
2442 kiegészítve a kormány által korábban javasolt összeget. Legnagyobb sajnálatunkra azonban végül is ezt nem fogadták el. Befejezésül azt szeretném elmondani, hogy teljesen reálisnak tartom azokat az igényeket, amelyeket mind Lomnici Zoltán elnök úr, mind Polt Péter legfőbb ügyész úr az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén felsorolt, és őszintén örü lnék, ha ezek a fontos célok megvalósulhatnának. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy azok a javaslatok, amelyeket a kormány megfogalmazott, önmagukban nagy előrelépést jelentenek, hiszen közel 40 százalékos támogatást javasol a kormány az ügyészségi fejezetn él, és a bírósági fejezetnél is közel 35 százalékos támogatásnövekedést javasol a kormány. Talán érdemes a jelenlegi évet és a jövő évet 2002höz viszonyítva együtt vizsgálni, és ez a bírósági fejezetnél azt jelenti, hogy 83 százalékkal növekedne a bíróság ok költségvetési támogatása 2003ban és 2004ben együttvéve. Ez olyan jelentős támogatásnövekedés, amelynek alapján sokkal jobb körülmények között dolgozhatnak majd a bíróságok 2004ben, mint azt az elmúlt években tehették. Köszönöm szé pen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Erdős Norbert, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. ERDŐS NORBERT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház ! A Medgyessykormány 2004es költségvetési javaslatából világosan látszik, hogy a kultúra továbbra is az a terület a szocialista kormány számára, ahonnan jelentős összegeket vesz el, ezáltal a kultúrában tovább folytatódik a leépítés. A szocialista kormán y időszaka a leépítés és a leépülés ideje. A polgári kormány időszaka alatt a kultúrára fordított támogatás évről évre igen nagy százalékkal emelkedett, megduplázódtak a kultúrára fordított kiadások. 2003ban a Medgyessykormány 10 milliárd forinttal csökk entette a kulturális tárca költségvetését. 2004ben a tavaly elvett 10 milliárdot látszólag visszaadják, ez azonban nem jelenti azt, hogy a színházakra, zenekarokra, kulturális intézményekre több pénzt fordít a Medgyessykormány. Épp ellenkezőleg, ezek a t erületek jövőre kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak. A tavalyihoz képest látszólagos többlet a Millenniumi Városközpont 7 milliárd 874 milliós törlesztéséből, az NKA évről évre automatikusan növekvő bevételeiből, illetve a filmszakma 1 milliárd 250 milliós tá mogatásából származik. Már abból is látszik, hogy a kultúra más területei kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, hogy ez a három tétel több mint 10 milliárd forint. Engedjék meg, hogy nem saját megyém, hanem egy másik, a Baranya megyei példával érzékeltessem a kulturális intézmények helyzetét 2004ben. A Baranya Megyei Önkormányzat költségvetési hiányának lefaragásával 2004ben szükségintézkedéseket kénytelen végrehajtani számos intézménynél. A megyei önkormányzat a kulturális szférával 106 millió forintos költs égcsökkentésben egyezett meg, amely személyi leépítésekből és dologi kiadások jelentős csökkentéséből takarítható meg. Olyan szervezeti átalakítást kell végrehajtani a Baranya Megyei Önkormányzatnak, amely bár nem veszélyezteti az alaptevékenységet, de jel entős költségcsökkentést eredményez. Tisztelt Képviselőtársaim! Amit az említett példa mutat, sajnos nem egyedi eset. Az ország számos megyéje hasonló lépésre kényszerül, hiszen az önkormányzati intézmények államilag alulfinanszírozottak, ezért a megyéknek mintegy félmilliárd forinttal kell kiegészíteni a múzeumok, levéltárak, könyvtárak, kultúrházak állami támogatását. Mindezek mellett a kultúra területét az adótörvények is sújtják, drágulnak a mozi- és színházjegyek, a folyóiratok, a térképek fogyasztói á rai, a könyvtári, levéltári, múzeumi szolgáltatások árai, ami valószínűleg tragikus következményekkel jár. A Medgyessykormány ismét bebizonyította, hogy amit ad, azt duplán veszi