Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Harrach Péter): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
2367 valósítani - én hiszem, hogy mi fogjuk megvalósítani, de ha önök együttműködnek velünk, ezt előre is köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A következő fe lszólaló Domokos László képviselő úr, Fideszfrakció. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az MSZP propagandagépezete üvöltötte alig egy évvel ezelőtt: “Több pénzt az önkormányzatoknak!”. Nézzük, mit jelent ez a valóságban 2004. sivár jövőbeli költségvetésének évében Magyarországon: leépítést, elbocsátást. A felszólalásomban egy iskolaigazgató szemüvegén keresztül igyekszem szemlélni a 2004. évi költségvetést. Kérem, tegyük ezt együtt, gondoljuk végig azt, ahogyan az igazgató úr, esetleg asszony, megismeri az intézmény költségvetését, és elsőre észreveszi azt, hogy az nem emelkedik, ugyanis a kormány által a 2004. évi költségvetésben iskolák fenntartására szánt forrás sem emelkedik, sőt kevesebbet ér, sok esetben kevesebbet is jelent. Ez nem lenne még akkor nagy baj, ha legalább ugyanannyi pénzt kapnának az iskolák, amennyit az idei évben - de nem. Tisztelt Országgyűlés! Sajnos az MSZPSZDSZkormány a bölcsődétől az általános iskoláig, a középiskolától az egyetemig mindenhol elvesz. Ez az elképzelt iskola legyen általános és középiskolai oktatást is folytató - nézzük meg, mit jelent számokban. Az alapfokú oktatás területén 5,33 százalékkal, a középfokú oktatás területén 2,98 százalékkal csökkenti a forrá sokat - hogy a kisebbségi és nemzeti oktatást végző intézményekhez kapcsolódó normatíváról már ne is beszéljek. A jövő évi költségvetés az oktatásra 18,4 milliárd forinttal kevesebb forrást ad annál, mint amennyi a szinten tartáshoz szükséges - ez az Állam i Számvevőszék megállapítása is. Ráadásul a miniszterelnök úr szavával fordítottan arányosan változikváltozott a gáz ára, vagyis emelkedik; minél jobban ígéri Medgyessy Péter, hogy nem lesz gázáremelés, annál jobban emelkedik a gáz ára. És ezt ki kell fiz etni, nem úgy, mint az agráriumban a szövetkezeteknek, vagy a BKV adósságait, vagy éppen a Malév tartozásait. Az iskolánknak kevesebb pénzből kell tehát magasabb gázszámlát és villanyszámlát, valamint víz- és csatornaszámlát is kifizetnie. Ha mindez nem le nne elég, a pénz nem ér majd annyit, mint tavaly - ez egyszerű logika, azt gondolom. Nézzük konkrétan! A villanyáram jövő évi tervezett áremelése 19 százalékos. A gázáremelés 12 százalékos. Igaz, már október 15én volt egy kisebb, 16,4 százalékos emelés - hogy idézőjelbe tegyem ezt , amelyhez még kapcsolódik a víz- és csatornadíj esetében legalább a háromszorosa, amely az infláció mértéke. (12.40) Nos, sajnos nem lesz több pénz, ezt nyugodtan megállapíthatjuk, tisztelt Ház. Sőt, tulajdonképpen a kormány ne m adott garanciát a 6 százalékos béremelésre sem, amelyet ugyan bejelentett a kormány, de az önkormányzatok helyett tette ezt, hiszen nekik kell majd erről gondoskodniuk, hiszen semmiféle garancia nincs, erről bár többen szóltak előttem. Felmerülhet a kérd és - jogosan - a tanárok és az oktatásban dolgozók fejében is: miből fizetik ki a béremelést számukra január 1jétől az iskolák? Elbocsáthatnak annyi dolgozót, hogy az iskola ki tudja gazdálkodni a béremelést. Igen ám, de még így is csak szinten tartotta a béreket az előző évekhez képest, ha azt a 6 százalékos ajánlott béremelést figyelembe veszi, amit a kormány ugyan jó szándékkal ajánl, de valójában sem garanciát, sem valódi pénzt nem ad. De ha hozzátesszük azt, hogy mind a nemzetközi, mind a hazai szakér tők, így a Nemzeti Bank előrejelzése ennél magasabb - a költségvetés 5,4 százalékos tervéhez képest magasabb - inflációt jelez, számol, hiszen épp az adóemelések, amelyekről most tárgyalunk, önmagukban is jelentős inflációs hatásúak - csak az áfát tekintve 1,5 százalékponttal emelkednek emiatt az árak és így az infláció ; valamint ha hozzávesszük azt, hogy az említett közszolgáltatók gáz- és villanyárai