Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 28 (100. szám) - Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KARAKAS JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENGYEL JÁNOS (Fidesz):
2280 Itt nagyon jó példának lehet mondani Tirol esetét, ahol 12001600 méter magasan tudták úgy összehozni a termelőket, szövetkezni hagyni ők et, hogy valóban a környezetvédelmi előírásoknak, élelmiszerbiztonságnak, mindennek az égadta világon meg tudjanak felelni, és mellette még a kereskedelmet is támogatták, hogy ők saját maguk tudják megszervezni. Szerintem a magyar gazdaság ettől fog tudni helyreállni, mert addig, amíg a termelő és a fogyasztó között olyan óriási nagy a lefölözési arány különböző kereskedelmi láncokon keresztül, soha nem lehet sem a termelőket, sem a fogyasztókat abba a helyzetbe hozni, hogy mindenki elégedett legyen, és mi ndig el fog veszni maga a termelés. Én erre ösztönözném a miniszter urat, és tényleg erre kellene határozottabb lépéseket tenni. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben Karakas János képviselő urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Medgyasszay úr felvetése kapcsán: tény és való, hogy a kisegzisztenciákért kell valamit tenni, hiszen ha ők árutermelésre képesek, akkor ezt érdemes elősegíteni. De én semmiféleképpen nem a falugazdászokban látom a megoldást, mert az egy kényszer, és nem hiszem, hogy ez megy. Arról nem is beszélve, hogy ehhez rengeteg pénzkiegészítés is kellene még, hiszen önmagában egy szervezetet kell még kialakítani. Megítélésem szerint sokkal, de sokkal előrevivőbb az, ha ezek a kisegzisztenciák önmagukat igyekeznek megszervezni, nevezzük ezt tésznek, bésznek vagy bárminek. De örülnék, ha mondjuk, nem az utolsó másfél évben gyorsult volna fel ez a folyamat, hanem mondjuk, már me gkezdődhetett volna igazából az elmúlt évtized elejétől kezdve. Vagy a másik részről: azért ne feledjük, amikor beszélünk a háztájiról, az integrációról, hogy mi volt. Akkor volt egy tőkeerős cég ezek mögött, és ott egy filozófia volt a kisegzisztencia kér dése. Ezt a filozófiát a rendszerváltással sajnos kissé elfelejtettük, most kell újból behoznunk, most kell megcsinálnunk. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Lengyel János képviselő úr következik ismét kétperces felszólalásra, a Fide sz képviselőcsoportjából. LENGYEL JÁNOS (Fidesz) : Miniszter Úr! A 2004es uniós csatlakozás megint csak sejtet sok dolgot bennem. Itt Szanyi államtitkár úr azt mondta, hogy 500 ezer munkahely kell vidékre, és az a mostani és az új generáció számára fog kel leni. A mostani mezőgazdasági kis- és őstermelők, bármilyen munkahelyet viszünk vidékre, a mezőgazdasági munkát szokták meg, abból éltek, ahhoz van szokva a kezük. Ennek a több mint 200 ezer családnak a hosszú távú megélhetését jelenti még az elkövetkező i dőszakban, vagy máskülönben a kormány büdzséjére fognak szorulni, ha ők kiszorulnak a termelésből, és nem jutnak hozzá jövedelemhez, vagy éppen a gyerekeik nem fognak továbbtanulni, vagy nem tudják azt a lehetőséget megteremteni számukra, mint amit a nagyv árosban élők vagy a bérből és fizetésből élők tudnak biztosítani a gyerekeik számára. Nem lenne szabad azt tenni, mint ahogy az aszálykár rendezésével tettük, ha 2004ben lesz egy előfinanszírozás, hogy csak 60 százalékos állami garanciát teszünk mellé, me rt a 60 százaléknál ki vannak szolgáltatva a mezőgazdasági vállalkozók a bankoknak, mert kérik a földzálogot vagy kérik a lakászálogot, vagy ne adj' isten 40 százalékát otthagyatják a felveendő hitelnek. Ez volt a 2003. évi tapasztalat. Ezt csak figyelemfe lkeltésképpen szeretném mondani. A másik dolog, amit megint csak kérni szeretnék: mivel a zöldség- és gyümölcságazat nem kvótált és nem kontingentált az uniós csatlakozást követően - hiszen az állattenyésztésről már nincs mit beszélnünk, mert az kontingent ált, a tejkvóta adott, attól többet most nem tudunk jelen
