Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 27 (99. szám) - Dr. Balsai István (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Mi tartozik a miniszter úr irodalmi munkásságához?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
2077 Csaba dr. Veres Jánossal konzultál.) Nem tudok megállni, miniszter úr, mert a figyelmét szeretném fölkelteni, viszont megy az idő is. Miut án Magyarország még jogállam, ezért az ellenőrzésnek is megvannak a közigazgatási független szervezetei, például az önkormányzatok gazdálkodása tekintetében az ellenőrzést az Országgyűlés szerve, az Állami Számvevőszék végzi el. Ezzel talán a miniszter úr is meg van elégedve. Van egy másik szervezet, a PSZÁF - tudja, ez az, amire ön haragszik, legalábbis a vezetőjére , de az is a jogállam intézményeként végezhet ilyen ellenőrzéseket. Azt kérdezem tehát a miniszter úrtól, hogy a Budai Polgárban megjelent - ez az a lap, amit itt ismertettem - szakértői véleményéhez hasonló utólagos igazolást sűrűn szokotte kiadni, ilyen esetekben személyesen végzie el a vizsgálatot vagy erre külön apparátus áll a miniszter úr rendelkezésére. E szakértést milyen alkotmányos jogszabály alapján végzi, és állásfoglalása mennyiben köti az Állami Számvevőszéket? Még egy kérdést engedjen meg: egyáltalán ismerie ön azt az állásfoglalást, amely alá az ön nevét írták? Tudom, hogy nem ön írta alá személyesen, de az ön neve szerepel eb ben az újságban. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kérdésre László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol. Parancsoljon, öné a szó. DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy a végén megjegyezte, hogy valóban nem az én nevem áll aláírásként ezen a papíron. (Dr. Balsai István: De, az áll. - Felmutatja az újságot.) Tehát nem én írtam alá, még egyszer. A n ormál helyettesítési rendben került aláírásra egyébként ez a papír, de ez semmiben nem változtat egyébként a válasz lényegén ahhoz képest, amit elmondtam. A Pénzügyminisztériumban kialakult egy rend az utóbbi másfél évben, hogy minden állampolgárnak és min den olyan intézménynek, amely a Pénzügyminisztériumhoz fordul bármilyen ügyesbajos dolgával vagy bármilyen kérdésével, válaszolni szoktunk. Ez bármelyik egyszerű állampolgárra igaz. Ez igaz az önkormányzatokra, igaz egy vállalatra, függetlenül attól, hogy a pénzügyminiszterhez magához vagy egy helyettes államtitkárhoz vagy éppen egy főosztályvezetőhöz fordulnak a kérésükkel. Tehát ebben a tekintetben semmilyen különleges eljárásra ebben az ügyben nem került sor, a megfelelő apparátusok, a megfelelő szakfőo sztályok készítették el a választ, és így került aláírásra. Az ügy érdemét tekintve, azt gondolom, nincs sok minden hozzátennivaló a felvetett kérdéshez. Természetesen az Állami Számvevőszéknek vagy a PSZÁFnak, vagy bármelyik más ellenőrző szervnek a joga it ez semmilyen formában nem érinti, nem korlátozza, hogy adott esetben a Pénzügyminisztérium egy ügyben milyen állást képvisel. Azt gondolom, ez nem okozhat problémát semmilyen formában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur Lász ló) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) : Azt tanácsolom, ha lesz egy kis ideje, akkor tanulmányozza az alkotmányt és különösen az Alkotmánybíróság idevonatkozó gyakorlatát. Tudja, itt már 13 év óta ol yan jogállam van, ahol az önkormányzatoknak, polgármestereknek a kormány tagjaitól mindenféle védőóvó szakvéleményt nem lehet beszerezni. Azt tanácsolom, miniszter úr, nézzen utána, hogy ebben az esetben az ön nevét, amelyet elismert most, hogy nem helyes en használtak ebben az újságban, ki és hogyan próbálta valakinek a visszaigazolására felhasználni. Amennyiben ön magánemberként, tehát mint