Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 27 (99. szám) - Font Sándor (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Szerencse fel - szerencse le?” címmel
2070 Az a kínos, képviselő úr, az egészben, hogy önök például az ön által felemlegetett SAPARD Hivatal tekintetében egyetlen fillért nem tudtak megszerezni az Európai Unióból. Elmondhatom önnek, hogy tavaly november óta 1600 darab pályázat érkezett be, egyévi forrás felhasználásra került, de a munka gyorsaságával nem lehettünk elégedettek, hiszen volt olyan gazdálkodó, akinek fél évet k ellett várni a pályázata elbírálásához, ezért volt szükség a vezetőcserére. Egy olyan ember került a posztra (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , aki már korábban bizonyított, hogy a területfejlesztés tekintetében a talpán áll. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon, öné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 24 ezer gazda 300 helyszínen, ez összesen 80. Nem tudom, hogy járte ön vidéken, én jártam sokat vidéken, kizárólag központi településeken tartottak - nagyon gyér részvétellel - előadásokat, amitől a gazdáknak nem lett több információja az Európai Unióról. Lett viszont több információjuk, mégpedig öntől, miniszter úr, amikor elmesélte az október 20ai parlamenti ülésen, hogy ma már nem kell belépni kormánypártba ahhoz, hogy támogatást lehessen kapni a gazdáknak. Ők ennek ellenkezőjével találkoznak, és azt is furcsán nézik a vidéken élő emberek is é s a városban élő emberek is, hogy a mezőgazdasági miniszter arra szólít fel mindenkit, hogy örüljünk annak, hogy drágább a tojás. Én úgy gondolom, hogy mást nem tapasztalhatunk, csak hatalmas nagy káoszt a Földművelésügyi Minisztérium környékén, és klientú raépítést. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A miniszter úrnak viszontválaszra megadom a szót. Parancsoljon! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Képviselő úr, ön nyilván nem ismeri a tényeket, hisz en a felkészítés nemcsak előadásokból állt, hanem minden egyes gazdálkodó, aki eljött, kapott egy kézikönyvet, amiben a legalapvetőbb kérdésekre is kapott közvetlenül választ, és természetesen, úgy gondolom, azok az emberek, akiket kiképeztünk, és minden m egyében azóta is folyamatosan tájékoztatják a gazdálkodókat, szintén ennek a programnak az eredményei. A támogatások osztása tekintetében, úgy gondolom, a gazdákat kell megkérdezni a korábbi időszak és a mostani időszak vonatkozásában; egyetlen olyan panas zt nem hallottam, hogy valaki a pártállása miatt nem jutott volna támogatáshoz, szemben az önök időszakával. Ami pedig a tojásügyet illeti, képviselő úr, önök összevissza beszélnek itt piaci válságokról, nem veszik tudomásul azt, hogy a piac az elsődleges értékmérő az Európai Unióban is. Igenis örülök annak, hogy a tojás ára önköltségi ár fölé emelkedett, mert ezzel több tízezer magyarországi tojáselőállító jövedelmező gazdálkodást tud folytatni (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , és ennek következtében az a válság, amiről ön beszélt (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , ebben a körben is megszűnőben van. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) Font Sándor (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Szerencse fel - szerencse le?” címmel