Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 20 (97. szám) - Az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szájer József): - NAGY NÓRA jegyző: - ELNÖK (dr. Szájer József): - VINCZE LÁSZLÓ jegyző:
1766 szintű választási bizottságok független tagjaiból hozza létre a külképviseleteken működő szavazatszámláló bizottságot. Tisztelt Országgyűlés! Még a tegnapi napon is egyeztetés folyt arról, hogy a külképviseleteken folyó szavaz ást, a hagyományos módon, urnával történő szavazást hogyan tudjuk konszenzussal valamilyen módon létrehozni. Őszintén sajnálom, hogy bár a kormány - nagyon sok kérdésben az ellenzék javaslatait elfogadva - rugalmas magatartást tanúsított, és valódi konszen zusra és megállapodásra törekedtünk, nos tehát őszintén sajnálom, hogy ebben a kérdésben nem sikerült a megállapodást létrehozni. A 71 külképviseleten lebonyolítandó szavazás helyett az utolsó pillanatban az ellenzéki pártoknak, illetve a Fidesztag Salamo n képviselő úrnak volt egy javaslata, hogy ez 810 helyre változzék, cserébe ezért a kiküldendő pártképviselők is vegyenek részt a szavazatszámlálásban, és ezt az állam a központi költségvetésből finanszírozza. Gyakorlatilag ezeken a kérdéseken folyt még t ovábbi egyeztetés, de úgy ítéltük meg, hogy ez borzasztó kevés lenne ahhoz, hogy érdemben lehessen élni azzal a jogosítvánnyal, amit az Európai Unió és a magyar jogszabályok is lehetővé tesznek. Tisztelt Országgyűlés! Számítok arra, hogy a hosszú és sok er edményt elérő egyeztetés végeredményeként az ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt támogatják azokat a módosító indítványokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ez a végszavazásig eredményesen elvigyen, és őszintén remélem, hogy az Országgyűlés több mint kétharmada támogatja azt, hogy európai uniós parlamenti választásokat tarthassunk ezen törvény alapján. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyzőt, hogy ismertesse a zokat a javaslatokat, amelyekről a szükséges bizottsági támogatás és az erre irányuló kérelem hiányában nem dönthet az Országgyűlés, valamint a visszavont indítványokat. Nagy Nóra jegyző asszonyt kérem. NAGY NÓRA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/4146/39. számú ajánlás 9., 11., 14., 15. és 16. pontjai, valamint a T/4146/51. számú kiegészítő ajánlás 19., 21. és 25. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, így ezekről nem dönt az Országgyűlés. Nem határozunk továbbá az alapajánlás 2., 4. és 62. pontjairól sem, mert azokat az előterjesztője visszavonta. Nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást az alapajánlás 8., 10., 12., 33. és 68. pontjai sem, de a SZDSZ képviselőcsoportja indítványozta a róluk történő határozathozatalt. ELNÖK (dr. S zájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Megkérem Vincze László jegyző urat, hogy különkülön ismertesse azokat a támogatott módosító javaslatokat, am elyek elfogadásához minősített többségű, vagyis a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata, illetve amelynek elfogadásához egyszerű többségű határozathozatal szükséges. Jegyző úr! VINCZE LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő által támogatott azon módosító javaslatok köre, amelyek elfogadásához minősített többség szükséges, a következő: a T/4146/39. számú ajánlás 3., 5., 7., 21., 22., 23., 30., 32., 38., 43., 46. és 71/5. pontjai; továbbá a T/4146/51. számú kiegészítő ajánlás 9., 18 . és 24. pontjai. Az előterjesztő által támogatott azon módosító javaslatok köre pedig, amelyek elfogadásához egyszerű többség szükséges, a következő: a T/4146/39. számú ajánlás 1., 13., 25., 29., 37., 49., 51., 53., 54., 55., 56. és 71/4. pontjai; továbbá a T/4146/51. számú kiegészítő ajánlás 20. pontja.