Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az Országgyűlés következő ülésének összehívása - Az ülés bezárása
1684 A létbizonytalanság közegében élnek a homokhátsági állattartó gazdák, akik segélykiáltással hívják föl a kormány fi gyelmét helyzetük tarthatatlanságára. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az alacsony aranykorona értékű területek gabonatermesztési gyakorlata fenntarthatatlan, mint például a rozs, esetleg tritikále termése a betakarítás költségeit is alig fedezi, és csak kény szerű szükségből vagy talajvédelmi okokból szerepel a vetésforgóban. (14.20) Felmerül az ugaroltatás valamilyen formája, mert a területek egy részén szinte biztos a ráfizetés, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ha veszett a balta, vesszen a nyele is. A jelenlegi szaktárca a mezőgazdasági támogatások széles körét vázolja elénk. Természetesen tudott, hogy minden igényt kielégíteni nem lehet, de indokoltnak látjuk hosszabb távra is beépíteni a támogatások rendszerébe az ugaroltatás gondolatát, a hazai feh érjenövények támogatását, mint például a lucerna, és a gyepek felújítását, valamint gyeptelepítési program beindítását. A szűkös támogatási keret ellenére a tömegtakarmányok termelésének előmozdítására is törekednünk kellene, amit az idei aszály várható kö vetkezményei is indokolttá tesznek. Környezetvédelmi, területfejlesztési, vidékfejlesztési tervekbe is beilleszthető módon javíthatnánk a gazdálkodás körülményeit és eredményeit. Az ugaroltatás rendszere az Unió területén jelenleg is gyakorlat. A gyepgazdá lkodás hazai alkalmazása nem új keletű, komoly gyakorlatot szereztünk e téren akár a felújítás, akár a telepítés területén. Talajhoz és éghajlati körülményekhez igazodó keverékeket tudunk alkalmazni. Agrárgazdasági, vidékfejlesztési és területfejlesztési s tratégiánkban a húshasznú szarvasmarha és juh létszámának növelése szerepel, és ezzel együtt az állattartás és takarmányozás feltételeinek javítása is. Összhangba kellene állítanunk ezt az állami szándékot a termelők lehetőségeivel és akaratával. A piacsza bályozás területén az agrárrendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény az agrárszektort elkülöníti a versenyszabályozás rendszerétől, feljogosítja a kormányt, illetve az agrárkormányzatot piaci intézkedések, beavatkozások megtételére, a piacvezérlés intézmén yeinek működtetésére. A vázolt gondok megoldásában, illetőleg az abban való közreműködéssel a falugazdászhálózat komoly segítséget nyújthatna mint közvetlen kapcsolattartó és ellenőrző szervezet, ha önök egyáltalán megtartják őket. Kíséreljük meg érzékelt etni, hogy komoly gondjaik közepette nincsenek magukra hagyatva a gazdák, a piaci haramiáknak legyen miért reszketniük, és ne a gazdálkodóknak kelljen aggódniuk, indokolatlanul tönkremenniük a mindennapos helytállásuk mellett. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, hogy a kormány részéről senki nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgy űlés! Az Országgyűlés következő, hatnapos ülését 2003. október 20án, hétfőre összehívom. Megköszönöm a munkájukat, a hét további napjaira és a hétvégére pedig jó munkát, illetve kellemes pihenést kívánok mindannyiuknak. Kérem a képviselőket, hogy ne fele jtsék benn a képviselői kártyájukat a leolvasó berendezésben. Az ülés bezárása