Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
1681 rendszer, ami jó szolgáltatásokat nyújt a gyerekek számára, az idősek számára, a betegek számára, a szüleink számára, ha éppen erre van szükség. Azt gondolom, hogy erre vannak jó példák. A helyi újságokat szoktam olvasni, és nagyon jó példákat l átok, hogy egyébként önkormányzatok mi mindenre tudnak odafigyelni. Logopédiai központot tudnak indítani egyébként Gödöllőn, saját forrásból, és szerintem ez nagyon helyes, ennek örülni kell, mint ahogy örülni kell annak is, hogy Debrecenben saját forrásbó l, 70 millió forintból fel tudják újítani a könyvtárat, és 11 millió forintért új könyveket tudnak venni. Ez is nagyon jó, ennek is örülni kell. Tehát azt gondolom, hogy végig lehet nézni, hogy valójában tényleg olyan rossz helyzetben vannake az önkormány zatok, mint ahogy ez ma itt elhangzott. Ha végignézzük a helyi forrásokat, akkor talán igaza van Jauernik képviselő úrnak, hogy nincsenek is olyan rossz helyzetben, hiszen nagyon ügyesen ki tudják gazdálkodni azokat a pénzeket, ami a jobb szolgáltatásokhoz kell. Ahhoz persze, hogy az a közigazgatási korszerűsítés megvalósuljon, amiről már itt volt szó, mindenképpen együttműködés kell. Egy olyan együttműködés, amely függetlenül attól, hogy kormányzati vagy ellenzéki oldal, de egy olyan pluszlehetőséget bizto sít mindenki számára, amire nyugodtan lehet mondani, hogy plusz tőkeforrást jelent. Amikor több település együtt tud működni abban, hogy együtt működtessenek egy iskolát vagy egy óvodát, akkor van olyan megtakarítási lehetőség, ami másra fordítható, és az a szolgáltatási színvonal, amit jogosan elvárunk, hogy jó minőségű legyen, ilyen esetekben javulni szokott. Mi az, amiben egyetértünk? Egyetértünk abban, hogy persze azokon a kistelepüléseken segíteni kell, ahol ma forráshiány van. Ez itt sokszor elhangzot t, hogy az önhikisek helyezte nagyon nehéz. Kétségtelen, hogy ez az önkormányzatok egyharmadát jelenti, de lakosságszámban nem az egyharmadot jelenti. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert némi csúsztatásra ad lehetőséget. Persze egyetértünk abban is, hogy az önkormányzatok soksok olyan feladatot felvállaltak, ami helyben a lakosság számára, a diákok számára valamilyen pluszjuttatást jelent. Szeretném önöket emlékeztetni, képviselőtársaim, hogy az idén szeptembertől a kormány elindította az ingyenes tankönyv b iztosítását, és elindította az ingyenes étkezési programját. Minden önkormányzat - végignéztem - valamilyen módon ezeket a feladatokat saját pénzből támogatta. Ez azt jelenti, hogy szeptembertől felszabadultak pénzek. Van, ahol 12 millió forint, de van ol yan önkormányzat, ahol 7810 millió forint szabadult fel, hiszen a kormány, az állam belépett ebbe a funkcióba. Helyben ezek a pénzösszegek felhasználhatóak. (14.10) Kérem, ezt vegyék figyelembe akkor, amikor az önkormányzatok finanszírozásáról van szó. É s nagyon fontos: ezt a pénzösszeget nem vonta el a kormány. Nem úgy történt, mint 2000ben, amikor 1,9 százalékos elvonás volt minden önkormányzatnál, függetlenül attól, hogy milyen jövedelmi helyzetben, milyen anyagi körülmények között van. Amikor önök az t mondják, hogy a Belügyminisztérium érdekérvényesítő képessége hagy kívánnivalót maga után, akkor szeretném önöknek elmondani, hogy igen, amikor a 2,5 százalékos megtakarítási program volt a kormányzati szerveknél, akkor ez az önkormányzatokra nem terjedt ki, tisztelt képviselő urak és hölgyek. Azt gondolom, azon érdemes elgondolkodni, hogy valóban, akkor milyen a Belügyminisztérium érdekérvényesítő képessége, milyen a kormányzati oldal szociális érzékenysége az önkormányzatokkal szemben. Nos, azt gondolom , amikor ez nem terjed ki az önkormányzatokra, akkor itt nagy különbség van magatartásban, felfogásban és munkamódszerben az önkormányzatokkal kapcsolatban a jelenlegi és az előző kormányzat között. Nos, mi az, amiben egyetértünk? Azt gondolom, abban, hogy ne beszéljünk pontatlanul. Kosztolányi képviselő úr, holnapután lesz az egyeztetés a fővárosi forrásmegosztással kapcsolatban. Teljesen készen van az anyag, minden polgármesternek kiküldtük. Hogy az ön polgármestere nem adta oda önnek, azt sajnálom. El fo gom önnek természetesen juttatni, hogy fel tudjon készülni, és esetleg a véleményét elmondja.