Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
1673 országnak, akkor menjen jól a nyugdíjasoknak is! Az Orbánkormány ezt az elvet rúgta föl, amikor egyik első intézkedéseként 52 milliárd forinttól megfosztotta a nyugdíjasokat. Mi ez ellen tiltakoztunk, és megígértük, ha kormányra kerülünk, visszaadjuk nekik. Visszaadtuk, tisztelt képviselőtársaim. Benyújtottuk azt a törvényjavaslatot, amit önök még napirendre sem voltak hajlandóak venni, hogy a nyugdíjasok nyugdíjemelésében számított inflációt igazítsuk a nyugdíjasok fogyasztási kosarához. Az átlagos inflációban ugyanis benne van az is, ha a Beluga kaviár és a lépegető exkavátor ára csökken, márpedig a nyugdíjas ezt a két cikket viszonylag kis mértékben fogyasztja, tehát az ő inflációja ezáltal nem mérsék lődik. Önök ezt megtárgyalni sem voltak hajlandóak, mi bevezettük. 2001. november 23án nyújtottuk be azt a törvényjavaslatot, hogy a nyugdíjasokat is illesse meg az, ami a köztisztviselőket és közalkalmazottakat, a 13. havi illetmény, vagyis nyugdíj folyó sításának joga. Önök napirendre venni sem voltak hajlandóak ezt az indítványt; most mi megvalósítottuk. Mindezek után önök fellépnek a nyugdíjasok képviseletében, és azt követelik, hogy még több pénzt a nyugdíjasoknak, mintha elfeledkeztek volna arról, hog y önök négy évig hogyan politizáltak. Ettől persze még önöknek igazuk van, a nyugdíjasoknak még több pénzt kellene adni, csak sajnos nincs miből. A mi zsebünk ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, ellentétben a vitanap címével, egyáltalán nem üres - tele van . Adóslevelekkel van tele, amelyeket önök írtak alá, és amit nekünk kell kifizetnünk. Ki fogjuk fizetni, képviselőtársaim. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra következik Kárpáti Z suzsanna, a Szocialista Párt képviselő asszonya. Parancsoljon! KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Választópolgárok! Hiszen itt a parlamentben mi is mindannyian választópolgárok vagyunk. Szeretném megké rdezni, hogy vajon a Fidesz felelős vezetői, akik ilyen politikai vitanapokat kezdeményeznek vagy vezetik a pártot, hol vannak ilyenkor. Önök, akik itt vannak tízen az ellenzék padsoraiban, önök az utolsó bozótharcosok, mert mi, kormánypárti képviselői old alról, mi itt vagyunk elég sokan, és fölvettük a kesztyűt önökkel szemben, az önök kérdéseivel szemben. Nekünk itt vannak most is államtitkáraink, politikai államtitkáraink, itt volt miniszterelnökünk, és itt voltak a minisztereink. Szeretném, ha tudnák a választópolgárok, hogy önök kezdeményeznek olyan dolgokat, amire nincsenek válaszaik, hanem eleve fölteszik blöffből a kérdést, miközben (Dr. Horváth János: Kíváncsiságból, nem blöffből.) elmennek a parlamentből, és nem tudni, hogy milyen közfeladatot látn ak el, vajon a zsebeiket tömögetike odakinn. (Felzúdulás az ellenzék soraiban.) El szeretném azt is mondani, hogy igen, mi pedig azon dolgozunk, hogy az önkormányzatok, a települési önkormányzatok szintjén a szociális hálót megerősítsük azért, hogy valame nnyi nyugdíjas, fogyatékkal élő vagy valamennyi, akut megbetegedésben szenvedő hozzájuthasson szolgáltatásokhoz. Ezért aztán az otthoni szakápolást kiterjesztjük, ehhez több pénzt is adtunk már az idén is és jövőre is, föl fogjuk állítani az ápolásbiztosít ás rendszerét, és a házi gondozás fejlesztésére jövőre is mintegy 110 milliárd forintot fogunk fordítani. Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista, szabad demokrata országgyűlési képviselők dolgoznak, ellátják a közfeladataikat, és dolgozik a kormány most is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok, zaj az ellenzék soraiban.) (13.40) ELNÖK (Mandur László) :