Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
1671 Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Pásztohy András, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is vidéken, egy kis somogyi településen élek, és megtapasztalom, hogy a falu, a vidék akkor tud fejlődni, gyarapodni, ha a polgárai, az ott lévő vállalkozások, gazdák is gyarapodnak. Nos, ú gy gondolom, hogy az előző kormány vajmi keveset tett azért, hogy a települések fejlődjenek, főként a mezőgazdasági vállalkozók, vállalkozások fejlődésnek induljanak. Úgy gondolom, éppen ezért kellett a Medgyessykormánynak rohamléptekkel hozzáfogni a vidé k felzárkóztatásához, fejlesztéséhez. Mindenekelőtt rendbe rakta a termelőalapokat, a földkérdést, megalkotta a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, rendelkezéseket, hogy a földből élő gazdálkodókat, vállalkozásokat segítse ezáltal is. Amit nagyon fontosnak tartok, mintegy 60 milliárd forinttal mérsékelte a gazdaságok hitelállományát, lehetővé téve ezzel azt, hogy a gazdaságok fejlődni, fejleszteni tudjanak, hiszen a hitelfelvétel egyik fontos követelménye, hogy megfelelő adósságszolgálati mutatóval rendelke zzenek, kevés legyen a hitelállományuk, és megfelelő üzleti tervvel rendelkezzenek. (13.30) A másik nagyon fontos dolog volt, hogy javította a fejlesztési forrásokat, és így mintegy 200 milliárd forint volt, az elmúlt 14 évben soha nem látott fejlődés, ber uházás a mezőgazdasági vállalkozások területén, amely vállalkozások iparűzési adót fizetnek az önkormányzatnak, segítik az óvodát, az iskolát, foglalkoztatják a falu lakóit, integrálják a kistermelőket, őstermelőket, együttműködnek velük, a térségi fejlesz tésekben anyagilag részt vesznek, programjaikkal részt vesznek, és így a vidék gazdasági alapjainak a megteremtését szolgálják. Gőgös képviselőtársam szólt róla, hogy a 2003. évi költségvetésben nagyságrendekkel több forrás jut a vidékfejlesztésre, a munka helyteremtésre és a mezőgazdaság versenyképessé tételére, és ez egy nagyon fontos dolog a vidék felemelkedése szempontjából. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra következik Ková cs Tibor, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Hadházy és Búsi képviselő urak azt vonták az előzőekben kétségbe, hogy a vidék, a települések képesek leszneke fogadni az európai uniós források at, és itt szeretnék kapcsolódni előttem szóló képviselőtársaimhoz. Tisztelt Képviselő Urak! Ha önökön múlott volna, akkor valószínűleg valóban nem lettek volna képesek, ugyanis önök az előző időszakban elfelejtették kiépíteni azt az intézményrendszert, am i feltétele annak, hogy az európai uniós forrásokat fogadni tudjuk. Elfelejtették elfogadni a nemzeti fejlesztési tervet. Mindezeket ennek a kormányzatnak az elmúlt időszakban rohammunkában kellett elfogadnia, elkészítenie és fölkészítenie a magyar vidéket , a magyar területfejlesztés egész rendszerét, hogy az európai forrásokat fogadjuk. Ennek eredményeként többek között, tisztelt képviselőtársaim, a jövő évben 40 milliárd forint európai uniós forrást tudunk fölhasználni különböző vidékfejlesztési programok ra, ebből épülhetnek majd utak, ebből tehetik az egyes önkormányzatok rendbe a közintézményeket, ebből fejleszthetik tovább a közigazgatás egész rendszerét. De nemcsak európai uniós forrásokból, hanem hazai forrásokból is 51 milliárd forint áll rendelkezés re a vidékfejlesztés céljaira. Többek között közel 8 milliárd forintot kíván ez a kormányzat fordítani a hét hátrányos helyzetű megye további felzárkóztatási programjainak a finanszírozására, 11 milliárd forint körüli összeg áll rendelkezésre a kistérségek támogatására, tehát