Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
1662 a ko rmányzat; ennek megfelelően közel 500 önkormányzat részesült több mint 6,9 milliárd értékű támogatásban. Szólni kell az úgynevezett önhikis települési körről is. Itt is fenyegető rémképekkel találkozhattunk a tavalyi vitában: jelentősen megnő majd az önhik it igénylő önkormányzatok száma, és tömegesen mennek majd csődbe az önkormányzatok - hallhattuk az előző év költségvetési vitájában. 2003ban a törvény 11,5 milliárd forintot hagyott jóvá erre a célra. Az előző évekhez hasonlóan a költségvetési törvény az idén is lehetőséget biztosított, hogy az önkormányzatok előzetes igény alapján éljenek ezzel a lehetőséggel. A FideszkisgazdaMDFkormány utolsó évében, 2002 első ütemében 1257 önkormányzat nyújtott be ilyen kérelmet, ebből 1230 ezt meg is kapta; 2002 más odik ütemében 256 igényelte, és 223 kapta meg. Míg 2003 első ütemében 1149en igényelték, és 1074en kapták meg, és 2003 második ütemében is csak 220an igényelték, vagyis kevesebben, mint az Orbánkormány utolsó évében, tisztelt képviselőtársam… (Dr. Ková cs Zoltán és Babák Mihály közbeszól.) Az ez évi adatok alapján tehát nem nőtt, hanem - számunkra örvendetesen - csökkent az önhikis pályázatok száma, a bérhikis települések esetében pedig a kormány teljesítette azt, hogy biztosította kiegészítő… (Babák Mih ály közbeszól.) Elnök úr, vane módom arra, hogy elmondjam a beszédemet, vagy folyamatosan a velem polemizáló, bekiabáló képviselőkkel kell vitatkoznom? ELNÖK (Mandur László) : Természetesen, és kérném is az ellenzéki képviselőket, hogy türelmesen és figye lemmel hallgassák a képviselő urat. Parancsoljon, öné a szó. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) : A 2003. év fő prioritása a közalkalmazotti bérfedezet biztosítása és emellett a működőképesség megőrzése volt, ugyanakkor jelentős fejlesztési források is rendelkezésre áll tak ebben az évben. 2003ban 19 milliárddal több címzett támogatást biztosított a kormány az önkormányzatok számára; az önkormányzatok fejlesztése szempontjából egyébként nem elhanyagolható az a 10 milliárd forint sem, amelyet a gázközművagyon juttatásakén t kaptak meg az önkormányzatok. A 2003. évi új céltámogatások döntéselőkészítésében a regionális fejlesztési tanácsok aktívan közreműködtek, így 77 különféle beruházás indulhatott. Összköltségük meghaladta a 33 milliárd forintot, és ehhez a költségvetés 1 6,3 milliárd forint céltámogatást biztosított. A belügyminiszter asszony tájékoztatott bennünket az önkormányzati bizottság ülésén arról, hogy előkészítés alatt áll a 2003. évi céltámogatás kiegészítő jegyzéke, így további többmilliárdos támogatással gazdá lkodhatnak majd az önkormányzatok, illetve részesülhetnek ebből a támogatásból. A helyi önkormányzatok és a nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról már döntött a kormány, itt 55 nagy költségigényű önkormányzati beruházás indulhat; 70,7 mil liárd forint értékű összberuházáshoz 54,9 milliárd forint címzett támogatást biztosít megint csak majd a költségvetés. Természetesen nem lehetünk elégedettek, és nem is vagyunk azok. Tudjuk nagyon jól, hogy az önkormányzatok többsége komoly működési problé mákkal néz szembe, és ezért helye van a tárgyszerű kritikának. Éppen ezért szorgalmazza az SZDSZ évek óta a magyar önkormányzati rendszer és annak részeként a finanszírozási rendszer átfogó reformját. Valamennyien tudjuk, hogy a rendszerváltás idején konsz enzussal megalkotott önkormányzati rendszerünk a hazai és uniós kihívások miatt egyaránt reformért kiált. A finanszírozási rendszer tarthatatlansága, a feladatok és hatáskörök felülvizsgálatának szükségessége, az egymásra utalt és egymással együttműködni k épes önkormányzatok közös törekvései, valamint a cél- és feladattársulási igény és az uniós forrásokhoz való hozzáférés igénye, mindmind a reform iránti elkötelezettségünket, felelősségérzetünket kell hogy erősítsék. Az SZDSZ álláspontja szerint a terület fejlesztési igazgatás reformja, a strukturális alapok fogadó intézményrendszerének kialakítása sem várat magára. Alapkérdésnek és persze evidenciának