Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 13 (94. szám) - A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - RÓZSA ENDRE, a foglalkoztatási és munkaügyi, valamint az oktatási és tudományos bizottság előadója:
1444 jelenleg i szabályozás azonban - az államigazgatási eljárások rendjéhez nem illeszkedő módon - a testület határozatával szembeni jogorvoslatként a törvényességi felügyeleti intézkedést határozza meg. Ebben a fellebbviteli eljárásban a miniszter döntési jogköre a ha tározat megsemmisítésére korlátozódik. Márpedig az államigazgatási eljárás szerint a felettes szerv döntési jogosultsága a kasszációs jellegű intézkedésnél szélesebb körű, az a határozat helybenhagyására, illetve megváltoztatására is kiterjed. A jogorvosla tra vonatkozó jelenlegi szabályozásunk és az államigazgatási eljárásról szóló törvény vonatkozó szabályai közötti összhang hiánya komoly alkotmányos problémát vet fel. Sérül ugyanis az akkreditációt kérelmező intézmények alkotmányban biztosított, jogorvosl athoz való joga. A módosítástervezet a vázolt probléma megoldására - az államigazgatási eljárásról szóló törvénnyel összhangban álló módon - a fellebbezés elbírálására a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek ad hatáskört. Tisztelt Képviselőtárs aim! A felnőttképzés állami támogatása elsősorban az esélyteremtés, az esélyegyenlőség céljának előmozdítását szolgálja a képzéshez való hozzáférésben, a szakképesítés megszerzésében. A munkaerőpiacon leghátrányosabb helyzetben lévők, az államilag elismert szakképzettséggel nem rendelkezők és a fogyatékos felnőttek támogatását célozza a normatív támogatás. A támogatással ez a réteg lehetőséget kap arra, hogy egyrészt munkaerőpiaci helyzetének stabilizálása érdekében piacképes szakképesítést szerezzen, másr észt egészségi állapotának megfelelő, egyéni boldogulását lehetővé tevő kompetencia birtokába jusson. A fogyatékos felnőttek képzése tekintetében a normaszöveg olyan módon kerül pontosításra, hogy egyértelművé váljon: a fogyatékos felnőttek általános, nyel vi és szakmai képzése esetén egyaránt igényelhető a képzési normatíva. A módosítás a fogyatékos felnőttek képzése támogatásának további feltételeként az intézményakkreditáció mellett a programakkreditációt mint minőségi garanciát határozza meg. A törvénymó dosítás várható hatásaként a felnőttképzési rendszer irányítása igazodik a kialakított kormányzati struktúrához, reményeink szerint javul szolgáltatásainak színvonala és a rendszer transzparenciája. Lehetővé válik a szociális partnerek, illetve civil szerv ezetek nagyobb mértékű bevonása a felnőttképzés irányításába. A felnőttképzési akkreditációs jogorvoslati fórum egyértelmű szabályozásával, továbbá a felnőttképzési akkreditációs követelményrendszer és eljárásrend jogszabályi formában történő megjelentetés ével a jogbiztonság erősödik. A bevezetésre kerülő intézkedések költségvetési többletforrást nem igényelnek. A törvényjavaslat előkészítése során széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott a kormány. Az Országos Felnőttképzési Tanács, az Orsz ágos Érdekegyeztető Tanács, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetsége és több más fórum véleményezte a javaslatot. A szakmai javaslatok jelentős része beépítésre került a tervezetbe. Mindezek alapján tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a kormány álta l benyújtott törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A foglalkoztatási bizottság és az oktatási bizottság álláspontjának ismertetésére Rózsa Endre képviselő urat kérem meg. RÓZSA EN DRE , a foglalkoztatási és munkaügyi, valamint az oktatási és tudományos bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta a felnőttképzésről szóló 2001. évi törvény módosítását. Bizottsá gunk tartózkodás és ellenszavazat nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslat módosítását. Mint bizottsági előadó, természetesen tolmácsolom azokat a kritikai észrevételeket és problémákat is, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim fogalma ztak meg.