Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 7 (93. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1175 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lezsák Sándor frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumból, “A tanyák jövője érdekében” címmel. Parancsoljon, öné a szó, frakcióve zetőhelyettes úr. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A '60as évek végén, a '70es évek közepéig egy tanyasi iskolában tanítottam. Így talán indokolt, hogy a tanyák megújítása érdekében szeretném hasznos ítani képviselői munkámat a Kecskemét, Félegyháza környéki tanyavilágban. Ennek érdekében egy Tisza Kollégiumot szerveztünk a Lakiteleki Népfőiskolán, ezt követően pedig most egy Tanyakollégium zárult a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében, a gödöllői Szen t István Egyetem közreműködésével és a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének szakmai irányításával. A vizsgált települések többsége BácsKiskun megyében található, de a program átnyúlik Csongrád, Pest és J ászNagykunSzolnok megyébe. Érdemes fölsorolni a 24 érintett települést: Ágasegyháza, Ballószög, Bugac, CsongrádBokros, Fülöpháza, Fülöpjakab, Gátér, Helvécia, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kerekegyháza, Kocsér, Kunszállás, Lakitelek, Móricgát, Nyárlőri nc, Orgovány, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szentkirály, Tiszaalpár, Tiszajenő, Tiszakécske és Városföld. A Szent István Egyetem 130 hallgatója és 40 oktatója 38 csoportban végezte el a Csatári Bálint által vezetett kutatómunkát. Három célt tűztü nk magunk elé: a tanyavilág felmérése, megismerése; az eredmények alapján a regionális és kistérségi tervezés támogatása, segítése, illetve a kormányzat és más döntéshozók számára is hasznosítható információk gyűjtése, ajánlása, kidolgozása. A teljes szakm ai kutatóanyag kivonatát tegnap a miniszter úrnak átadtam, illetve megküldöm valamennyi érintett tárcavezetőnek, valamint a négy parlamenti képviselőcsoport vezetőjének. A Tanyakollégiumnak feladata volt még az is, hogy felelevenítsük a két világháború köz ötti falujáró és tanyakutató mozgalmak hagyományait, s a kutatásban részt vevő egyetemisták, a jövő értelmisége számára tanyaélményt teremtsünk, figyelmüket ráirányítsuk az alföldi tanyavilágra és a velük kapcsolatos területi és társadalmi problémákra. A T anyakollégium megfogalmazott egy általános ajánlássorozatot, és részletes ajánlásokat tett a parlament, illetve a kormányzat részére. Ez az együttműködő közösség - politikusok, egyetemi oktatók, akadémiai kutatók, egyetemi és főiskolai hallgatók, a tanyás települések polgármesterei és szakemberei, valamint a felkeresett tanyán élő lakosok - egybehangzóan javasolja, hogy dolgozzák ki és indítsák be az alföldi tanyás térségek megújításának komplex programját. Javasolja a Tanyakollégium, hogy a legfontosabb ér intett partnerek hozzanak létre olyan speciális, partnerségen alapuló térségi társulást, szakmai fejlesztési szervezetet, amely a természeti és kultúrtáj értékeinek megőrzése mellett lehetővé teszi a tanyavidékek sokoldalú és sokszínű újjászületését. Javas olja az Országgyűlésnek, hogy alkosson vidékfejlesztési törvényt, amelyben külön fejezetet kell hogy kapjanak a tanyák és a tanyás térségek is. A kormányzat számára javasolja a Tanyakollégium, hogy felzárkóztatási programjainak és forrásainak legalább arán yos részét tudatosan koncentrálja a megújulni képes tanyás térségekbe, megemelve a tanyai lakosok méltatlanul alacsony önkormányzati fejkvótáját is. Javasoljuk az érintett területi önkormányzatoknak és az alföldi régióknak, hogy biztosítsanak külön támogat ási lehetőségeket és forrásokat az arra érdemes, a tanyás térségek megújítását célzó szervezeteknek és programoknak. Mindössze egykét elemet emeltem ki az ajánlásokból. Arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a költségvetési vitában mindenképpen szentel jen külön figyelmet például a homokhátsági speciális célprogramra, amely külön foglalkozik a tanyai turizmus élénkítésével, illetve a kiemelt tanyai gazdaságok életképességének megerősítésével. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a támogatóknak, akik le hetővé tették ennek a valóban bőséges és tudományosan is hasznosítható anyagnak a létrejöttét: a Miniszterelnöki Hivatalnak,