Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László):
1129 készenlétről az egészségügyben, és emiatt várhatóan a következő esztendőben szükség lesz arra, hogy a még el nem készült európai uniós irányelvvel összhangba hozzuk ezt a törvényjavaslatot. Nem kívánok, tisztelt Országgyűlés, kitérni most a vitában elhangzott érvekre, amelyek nem szakmai, hanem politikai szempontból kritizálták a törvényjavaslatot. Sajnálom, hogy a politikai érvekben figyelmen kívül hagyták a törvényjavaslat valódi céljait, illetőleg azt a meghatározó tényt, amire a bevezetőben emlékeztettem. Tisztelt Elnök Úr! A benyújtott módosító javaslatok többségét a kormány támogatja, és ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy döntéseikkel az egészségü gy szempontjait fejezzék ki, és ne a politikai hovatartozásukat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A T/3780/30. számú ajánlás 9. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért erről nem határoz az Országgyűlés. Nem döntünk továbbá az ajánlás 20. pontjáról sem, mert azt az előterjesztői visszavonták. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen, írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/3780/30. számú ajánlás 1., 4., 5., 8., 18., 19., 21., 22. és 23. pontjait, továbbá a T/3780/36. számú kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14. és 15. pontjait a z előterjesztő támogatja. Ezek közül a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja külön szavazást kért az ajánlás 4., 5. és 8. pontjairól. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 6., 13. és 1 4. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a tá mogatott módosító javaslatokat 188 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. Az ajánlás 2. pontjába n Csáky András és Pettkó András a 2. § (4) bekezdésének helyébe új rendelkezés felvételét javasolták. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 165 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás n élkül nem fogadta el. Az ajánlás 4. pontjában Csáky András és Pettkó András az 5. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolják. A javaslat kizárja az ajánlás 3. pontját. Az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatják, de az MDFfrakció kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 212 igen szavazattal, 138 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. Az ajánlás 5. és az ehhez kapcsolódó 8. pontjában Csáky András és Pettkó András azt javasolják, hogy az egyházi jogi személyek egészségügyi dolgozói feladatukat egyházi személyként is elláthassák. A javaslatok elfogadása kizárja a 7. és 17. pontokat. Az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatják, de az MDFfrakció kérésére külön döntünk. Kérem, sza vazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 210 igen szavazattal, 145 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Az ajánlás 10. pontjában Csáky András és Pettkó András a 13. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Az ajánlás 11. pon tjában ezzel kapcsolatos kivételt fogalmaznak meg. A 15. pontban pedig az ügyeleti díj mértékére vonatkozó rendelkezés módosítását kezdeményezik. A három