Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Ki viszi el a balhét?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1084 elérhetőségét, ahol indokolt, a hét minden napján. Továbbá megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi, gazdasági önállóságát.” A Medgyessyféle adott szó után most nézzük azt, amit önök a valóságban tesznek. A kormány felelőtlen gazdaságpolitikája következtében Medgyessy Pé ter a központi közigazgatásból 8 ezer ember elbocsátását jelentette be. És ez sajnos még nem minden. Az önkormányzati szférában további 45 ezer dolgozó elbocsátására kerülhet sor. Miről is van szó? Önök ravasz trükköt fundáltak ki: 6 százalékos létszámcsök kentéssel kerültek kiszámításra a költségvetési előirányzatok, miközben 6 százalékos béremelési javaslattal állt elő a kormány 2004re. Ezt a pénzt - ahogy már a szocialista ciklusok alatt megszokhattuk - az önkormányzatoknak maguknak kell kigazdálkodniuk. Amennyiben nincs meg a fedezet egyéb forrásokból - pedig hát miből is lenne , akkor mi fog történni? Az önkormányzatok dolgozóelbocsátásokra kényszerülnek. Tudjuk, hogy már ez évben sem kapták meg a kötelező közalkalmazotti bér fedezetét, 120 milliárd hi ányzik. A szocialisták fogadkozásaiban arról nem volt szó, hogy ismét az önkormányzatoknak kell elvinniük a balhét azért, amit a kormány csinált. Kérdezem tehát, megkapjáke az önkormányzatok 2002ben a közalkalmazotti béremelés fedezetét. A létszámleépíté sekkel egyidejűleg csökkenneke az önkormányzatok feladatai? Felfüggesztike a kötelező létszámnövelő jogszabályokat? Azoknak a közalkalmazottaknak, akiknek tavaly emelték a fizetését, hogyan magyarázzák el az elbocsátások indokait? Elég lesze a költségve tésben tervezett összeg a végkielégítésre? Mi történik még ezek után az önkormányzatokkal? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre belügyminiszter asszony válaszol. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügymin iszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Több idézetet, illetve több állítást is mondott a kérdésében, amire már végül is a kérdés nem vonatkozott, de én ki fogok térni - amennyi két percbe belefér - valamennyire. Idézte min iszterelnök úr állítását, hogy az államigazgatási eljárást egyszerűsíteni fogjuk. Igen, a kormány a koncepciót már megtárgyalta a közigazgatási eljárásról szóló törvényről, és a normaszöveg is rövidesen a kormány, majd az Országgyűlés asztalára kerül. Tehá t ez egy modern törvény lesz, amely meggyőződésünk szerint egy korszerű közigazgatást tesz lehetővé. Ami az államigazgatás létszámát és a létszámleépítést illeti, valóban hozott a kormány egy olyan döntést, ami azt jelenti, hogy a központi államigazgatásba n és a háttérintézményekben dolgozók 10 százalékát illető leépítésről dönt a kormány, tekintettel arra, hogy karcsúbb, hatékonyan és eredményesebben működő kormányzati apparátust és államigazgatási szerkezetet kíván működtetni. Ami az önkormányzatokat és a z önkormányzatok által költségvetési fedezetként megkérdezett forrást illeti, nem értettem pontosan, mert a képviselő úr azt kérdezte, hogy 2002ben megkapjáke az önkormányzatok a béremelés fedezetét. 2002ről kérdezett képviselő úr. Nyilván 2003ról besz élt, előtte 2004re gondolt. 2002ben, amikor az 50 százalékos béremelésről döntött a kormány, akkor én magam mondtam azt, hogy a 2002es évet tekintve plusz állami támogatásként kapják meg az önkormányzatok, és ez így valósult meg, ahogyan én mondtam szó szerint. A 2003as költségvetésben a normatívaemelés és bizonyos saját bevételek növekménye volt az, ami a közalkalmazotti béremelés fedezeteként megjelölésre került a költségvetésben. Azoknál az önkormányzatoknál, ahol ez nem adta ki (Az elnök a csengő me gkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ott lehetett az úgynevezett bérhikikeretre pályázatot beadni. A hátralévő egy perccel is élni fogok, elnök úr. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :