Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Szalay Ferenc (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Katasztrofális helyzetben az önkormányzatok, avagy miért van ordító különbség Medgyessy Péter ígéretei és a valóság között?” címmel
1080 megváltozott feltételrendszer ennek a körnek semmilyen mértékben nem jelent kedvezménymegvonást, ők is igénybe vehetik. Megemlítem azt is, képviselő úr, bár lehet, hogy az adókedvezmény időbeli korlátozása érzékenyen érinti a lakáshitelt törlesztőket, önmagában mégsem eredményezheti az interpelláció címében említett fizetőképesség veszélyeztetését, ugyanis ettől függetlenül a hitelfelvevők minden további nélkül törleszthetik a kötelezettségeiket. (15.10) Az sem kétséges, hogy a benyújtott javaslatot is másként olvassuk. Az áll a javaslatban, hogy az ön által említett 8 milliós hitelösszeg mint korlát nem általában érvényesül , hanem új lakás vásárlása esetén az értékhatár 15 millió forintot jelent. Az sem közömbös körülmény, hogy 2002ben nyolc vezető banknál használt lakás vásárlására átlagosan 3,9 millió forintot vettek föl a hitelfelvevők, azaz a használt lakások esetében a 8 millió forintos korlát igenigen ritkán szabhat gátat a magánszemélyek lakásvásárlásának, hiszen ennek az értéknek a felét sem vették fel átlagosan hitelben a hiteligénybevevők. A jelenleg folyósított hitelek 67 százaléka egyáltalán nem érintett abban a változtatási körben, amely a parlament elé van terjesztve, hiszen olyan jövedelem- és hitelösszegekről van szó, amelyek alapján igénybe fogják tudni venni az eddig alkalmazott kedvezményeket. Összességében a benyújtott törvényjavaslatban szereplő módosít ásokat ezért nem tartom igazságtalannak. E módosítások révén egy hosszú távon fenntartható lakástámogatási rendszer megvalósítása következhet be, és ez hozzájárulhat egy olyan rendszerhez, amely nem tartalmaz halmozott támogatási elemeket, amely támogatáso kat egyébként valamennyiünk zsebéből, valamennyiünk közösen befizetett adóforintjaiból kellett korábban finanszírozni, és amely az otthonteremtés legnehezebb első éveiben továbbra is számottevő segítséget nyújt. Kérem válaszom elfogadását, köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt államtitkár úr, lassan olvasom: “Aki eddig felvett hitelt, az ott megállapított módon, m értékben és feltételekkel fog továbbra is adós maradni, illetve állami támogatásban részesülni.” Gál J. Zoltán, a Medgyessykormány szóvivője mondta ezeket. A törvény benyújtásával a kormány felmondta a családok százezreivel kötött szerződését. Ha személye sen Medgyessy Péter szavaira kíváncsi, ő azt mondta: “Az MSZP semmit sem akar megszüntetni, semmit sem akar elvenni az emberektől, hanem tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshiteltámogatásokat.” (Közbeszólások az MSZP soraiból: Éljen! Így van!) T isztelt Államtitkár Úr! Az MSZPSZDSZkormány hibájából mintegy 200 ezer család helyzete válik rendkívül bizonytalanná, és kerül veszélybe. Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képvisel ő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 186 igen szavazattal, 149 nem ellenében elfogadta az államtitkár úr válaszát. Szalay F erenc (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Katasztrofális helyzetben az önkormányzatok, avagy miért van ordító