Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Mádi László (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Miért veszélyezteti a kormány a lakáshitel-tulajdonosok fizetőképességét?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1079 Bizonyára ön is tudatában van annak, hogy a bérből és fizetésből élő családok számára már a havi 20 vagy 30 ezer forintos törlesztőrészlet kigazdálkodása sem könnyű. Ezt a helyzetet nehezítik önök tovább akkor, amikor az adókedvezményt a lakáskölcsön futamidejének első öt éve után megszüntetik. Ez azt jele nti, hogy egy 20 éves kölcsön esetén közel 2 millió forintot kívánnak elvonni a legrászorultabb, anyagi szempontból legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő rétegektől. Ezek az alacsony jövedelmű polgárok a kölcsönt úgy vállalták fel, hogy számítottak az ígér etek betartására, arra a havi 20 ezer forint adókedvezményre, amelyet az alacsony bruttó jövedelmük mellett igénybe tudnak venni. Ezt az összeget akarja most az önök szociálisan érzékeny kormánya azoknak a családoknak a zsebéből kivenni, amelyekben mind a két kereső 9095 ezer forintos havi bruttó jövedelemmel rendelkezik. Szeretném megkérdezni jelen esetben az államtitkár úrtól, hogy tényleg gazdagnak tekintike a 95 ezer forint havi jövedelemmel rendelkező polgárokat. Úgy gondoljae, hogy túlzott mértékbe n dúskálnak az anyagi javakban, ezért az adókedvezmény megtartása igazságtalan lenne? A kormányprogramban azt az ígéretet tették, hogy az előző kormány hosszú távú kötelezettségvállalásait tiszteletben fogják tartani. Szeretném a figyelmét felhívni arra, h ogy a választási ígéreteikkel szöges ellentétben a polgárok otthonhoz jutási esélyei folyamatosan csökkennek. A lakáshitelek kamattámogatásának csökkentésével jelentős mértékben szűkültek a hitelfelvételi lehetőségek, miközben a bérlakások építésének a tám ogatása harmadára csökkent. A családok, az önök intézkedéseinek köszönhetően, nem tudnak nagyobb lakást vásárolni, mivel a 8 milliós értékhatár bevezetésével önök ennek tudatosan gátat szabnak. Kérdezem a jelen lévő államtitkár úrtól, hogy valóban egyetérte azokkal az igazságtalan kijelentésekkel, amelyek az új adótörvényjavaslatban szerepelnek. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Veres János államtitkár úr válaszol, megadom a s zót. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úrnak matematikailag igaza lehet abban, ha kiszámolja, hogy a lakáshiteltörlesztés kedvezményének öt éven keresztül történő érvényesítése és húsz éven át történő érvényesítése között jelentős lehet a különbség, elérheti akár az 12 millió forint különbséget is. Nem volt azonban az előző kormány idején semmifajta hosszú távú kötelezettségvállalás, amelyre a kép viselő úr az imént hivatkozott: nem volt rögzítve az adótörvényekben egyetlenegy többletév sem, csak az adott év adótörvényében volt rögzítve adókedvezmény. Ez azt jelenti, hogy amikor öt év szerepel a mostani javaslatban, akkor ez nagyobb garanciát jelent , semmint az évente történő visszatérés az adótörvények módosításánál. A képviselő úr számításában van egy hallgatólagos előfeltevés is, amely arra vonatkozik, hogy fenntarthatóe egy olyan lakástámogatási rendszer, amely egyszerre biztosítja a hiteltörles ztés kamattámogatását és a jelenlegi jelentős adókedvezményt. Számításaink szerint egy ilyen támogatási rendszer nem tartható fenn hosszú távon. Nem véletlen talán, hogy az előző kormány a működése utolsó szakaszában tette csak lehetővé a használt lakásokh oz felvett hitelek esetén a kedvezmények elszámolását. Nyilvánvalóan ők is tudatában voltak annak, hogy ez egy elég nehezen fenntartható rendszert eredményez. Megjegyzem, hogy az ön példájában szereplő, 20 vagy 30 ezer forintos törlesztőrészletet fizető há zaspár jelenleg sem tud havi 20, azaz évi 240 ezer forint adókedvezményt érvényesíteni. A példa szerinti esetben a hónapokra leosztott kedvezmény összege 812 ezer forint közti lehet. Megjegyzem továbbá azt is, hogy a 2002. évben az átlagos hitelt felvevő évi 94 400 forint adókedvezményt érvényesített Magyarországon - ez hónapokra vetítve nem egészen 8 ezer forintot jelent. Tehát az új,