Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 23 (81. szám) - A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatának eredményeként ismeretessé vált, a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, valamint a részvénytársaságban jelentős befolyás szerzése érdekében lefolytatott pénzügyi tranzakcióba... - ELNÖK (dr. Szájer József): - VINCZE LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK (dr. Szájer József): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
505 amennyiben megállapítja azt, hogy valakik olyan többsé gi befolyásra tesznek szert, ami nem megengedett az adott részvénytársaságban, akkor ennek megvan a megfelelő szankciórendszere. Gondolom, hogy erre nem kellene vizsgálóbizottságot felállítani. (Folyamatos zaj.) Nagyon nehéz megfogalmazni - és ez megítélés em szerint nem is nagyon sikerült Rogán képviselő úrnak, aki benyújtotta ezt a javaslatot , hogy akkor tulajdonképpen mit is akarunk vizsgálni. Ha pedig ez így van, akkor érdemesebb lenne az egész problémakört szélesebb értelemben megvizsgálni, mert nagy valószínűséggel itt egy olyan gyakorlatról van szó, ami most szemet szúrt valakiknek, akik valamilyen belső információval rendelkeznek... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Kérjenek már szót! Elnök úr, legyen olyan kedves abban segíteni, hogy el tudjam mon dani a hozzászólásomat! Tehát mindenképpen arról kellene beszélni itt a vizsgálóbizottság felállítása kapcsán, hogy vajon mi okozza a problémát most az ellenzéki képviselőknek. Beszélni kellene arról - és általában, nem a Pannonplast Rt. esetében , hogy v ajon a gazdálkodó szervezetek, akár a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek is, a szabad pénzforrásaikat mire használják fel, hogyan használják fel. Mi a szerepük, mi volt a szerepük az elmúlt évek során a különböző brókercégeknek? Hogyan kapcsolódtak be az állami cégek a különböző részvényszerzéshez kapcsolódó forrásteremtésbe? - ezekről kellene beszélni. (Folyamatos zaj. - Mécs Imre a padsorok között járva fényképfelvételeket készít.) De ha mi a feladatunknak eleget akarunk tenni, akkor nem egy konkrét ügyben célszerű vizsgálatot folytatni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nehogy meg lehessen vizsgálni!) , hanem általában széles értelemben kellene a részvényszerzésekhez szükséges forrásteremtéseket vizsgálni; vizsgálni kellene 2000ben, 2001ben, 2002ben és a 2003as gyakorlatot is. Ez az, ami megítélésem szerint ebből az indítványból nem tűnik ki. Tehát mit akar még itt vizsgálni Rogán képviselő úr a vizsgálóbizottság kapcsán? (Dr. Simicskó István: Adatokat gyűjt most is Mécs képviselő úr!) Azt mondja az 5. pontban, hogy a PSZÁF elnökéről folytatott adatgyűjtés és az ezzel kapcsolatban készült dokumentumok összefüggésben vannake az 14. pontokkal. A kérdés az, hogy milyen adatgyűjtésre gondol Rogán képviselő úr, mert ezt nem magyarázza meg. Milyen adatgyűjtésre? A PSZÁFnek az adatgyűjtése? Arról az adatgyűjtésről beszél, ami itt nyilvánosságra került valamilyen összetákolt jelentés formájában? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mit beszélsz itt összevissza?) Arról az adatgyűjtésről, amiről a s ajtón keresztül üzenget Rogán képviselő úr, amit egyébként normális menetben (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), akár én mint közpénzügyi államtitkár, akár Rogán képviselő úr, mondjuk, a csillebérci vadászházra vonatkozó információk begyűjtése során alkal mazott? Milyen adatgyűjtésről beszél? Hogy jön ez az adatgyűjtés ide, ehhez a problémához? Tehát hogy vajon állami cégeknek a forrásai milyen módon lettek kihelyezve, mi köze van annak - kérdezem én - a PSZÁF elnökéről vélelmezett adatgyűjtéssel kapcsolatb an? Én úgy gondolom, hogy ezt nem túlságosan kezeli ez a képviselői önálló indítvány. (Folyamatos zaj.) Aztán lehetne folytatni az indokolást is - az indokolásnak az elemzését. Vajon ki az, aki az indokolásban nagy biztonsággal tudja állítani, hogy itt rés zvénymanipuláció történt? Vajon a PSZÁFnak a jelentése tartalmaze ilyen kitételt? Vajon ki minősítheti részvénymanipulációnak abban az esetben, ha itt nem arról akar vizsgálódni, képviselő úr, hogy többségi befolyást szerezteke törvénytelenül? Akkor mi köze ennek a vizsgálóbizottságnak a részvénymanipulációhoz? Nos, azt kell elmondani, hogy mi a jó megoldás. Megítélésünk szerint az a legjobb megoldás, hogyha a költségvetési bizottságnak az arra illetékes albizottsága haladéktalanul elkezdi a vizsgálatot. Ezen túlmenően persze - úgy, ahogy Rogán képviselő úr utalt arra - a közpénzügyi államtitkárság is a szükséges tájékozódást, elemzést, adatgyűjtést, képviselő úr, el tudja végezni, le tudja folytatni azokat a tájékozódó megbeszéléseket, amelyek ahhoz szük ségesek, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a kérdéskörhöz vagy annak a megválaszolásához, amire ön igazából kíváncsi.