Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 23 (81. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Tóth Gyula (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Hol tart jelenleg a MÁV reformja?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - TÓTH GYULA (MSZP):
417 Ma már jól látszanak a refo rm végrehajtásának eddigi eredményei. A reform eredetileg tervezett menetrendjének megfelelően megtörtént az üzleti területek, azaz a pályavasút és a kereskedő vasút számviteli szétválasztása, a kiadott miniszteri rendeletnek megfelelően. Az egyes üzleti t erületek önálló mérleget készítenek, így áttekinthetőbbé és mérhetőbbé vált a gazdálkodás. Az infrastruktúra, valamint a közszolgáltatásnak minősülő személyszállítás állami támogatására adott pénzek nem keverednek az üzleti alapon végzett tevékenységekkel. A reform keretében sor került, illetve sor kerül néhány olyan szervezet felállítására is, amelyet az uniós versenyszabályok megkövetelnek. Megtörtént a vasútvállalatok pályára lépését engedélyező szerv kialakítása, előkészíté s alatt van egy új, semleges költségvetési szerv felállítása a pályakapacitások elosztására és a pályahasználati díjak megállapítására. Meg kell oldanunk az ugyancsak semleges versenyfelügyeleti szerv felállítását. A munka a csatlakozási tárgyalásokon megh atározott ütemben halad. Ezen túlmenően a MÁV saját hatáskörben is megkezdte szervezetének hatékonyabbá tételét. Jelenleg mintegy 100 pontos intézkedési terv végrehajtásán dolgoznak, az abban foglalt határidőknek megfelelően. Fő törekvésük a hierarchia egy szerűsítése, kevesebb irányítási szint kialakítása, a piaci tevékenység erősítése. A hatékonyság javítása érdekében nem zárhatjuk ki, hogy sor kerül létszámcsökkentésre is. Ennek során azonban a részvénytársaság a humánpolitikai szempontok messzemenő figye lembevételével jár el. A reform további célja az állam és a MÁV kapcsolatának piacorientált kialakítása. Az Európában mindenütt veszteséges személyszállítás állami támogatását új, eurokonform alapokra kell helyezni. A vasúttársaságok támogatása a jövőben n em lehetséges, ezért a személyszállítást az állam és a MÁV között megkötendő közszolgáltatási szerződés alapján lehet csak finanszírozni. Felül kell vizsgálni az igen kis forgalmú, veszteséges mellékvonalak üzemeltetését is. Amíg nem alakul ki az önálló ga zdálkodású régiók rendszere, addig nem követhetjük az Európában több országban fellelhető sikeres regionalizálás útját. Addig elsősorban az önkormányzatokkal közös üzemeltetésben gondolkodhatunk, a helyi adottságoknak megfelelően. Azt azonban hangsúlyozni kívánom, hogy ezekben a kérdésekben semmiképpen sem születik döntés az érintettek bevonása nélkül. A reform ma már visszafordíthatatlan folyamat, és feltétlenül tovább folytatandó. A MÁV a hatékonyabb szervezetének kialakításával, gazdálkodásának átszervez ésével jó irányba indult, még akkor is, ha az átalakulás gyötrelmei egyes helyeken érzékelhetők. A fejlettebb vasutak átalakítása azt is megmutatta, hogy a reformnak ára van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , a tényleges egyszeri költségek elkerülhetetlenek. A reformmal olyan hazai vasúttársaság működését kívánjuk megalapozni, amely fel tudja venni a versenyt a többi uniós ország vasútjaival, szolgáltatásai pedig kulturáltabbak, a jelenleginél magasabb színvonalúak lesznek. Köszön öm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. TÓTH GYULA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mert a vonatok eddig is jártak, de a MÁV már nagyon régóta állt, most azonban valami visszafordíthatatlanul, de megmozdult; mert ugyan konfliktusokkal, számos meg nem értéssel, kommunikációs zavarokkal, de kezd összeállni, összehangolódni egy új menedzsment, csökkent a szervezeti egységek száma, működési elveken nyugvó szervezet jött létre; mert a MÁV történetében először született olyan stratégia, amelyet sajátjának érezhet, ez nem egy felülről, kívülről rájuk erőltetett stratégia, és mert adottak a feltételek ahhoz, hogy a MÁV Rt. a következő év ekben azt a koncepciót fogja megvalósítani, ami megteremthet Magyarországon egy XXI. századi igényeknek megfelelő vasutat, az államtitkár úr válaszát tisztelettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)