Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 23 (81. szám) - Bejelentés államtitkári tisztségből való felmentésről és kinevezésről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DÁVID IBOLYA (MDF):
394 (1 1.20) Úgy látom, az elkövetkezendő hetekbenhónapokban jó esély van arra, hogy a piac megnyugvása után versenyképesebb árfolyam mellett, elfogadható kamatszint mellett a gazdaságnak jobb esélyei lesznek egy fenntartható gazdasági növekedés kialakulására. E nnek talán egy apró jele lehet az, hogy az elmúlt hetek eseményei után ma reggel 260 forint alatt nyitott a forint. Mindenképpen érdemes foglalkozni azzal is, hogy az az új, meghirdetett gazdaságpolitika természetesen időt igényel. Ahogy ezt egy korábbi pé nzügyminiszter mondta - nemrégen idézte valaki a sajtóban : a cirkáló lassan fordul, de gyorsan süllyed. Ennek a kormánynak nemcsak a cirkálót kell fordítania, amihez idő kell, de közben a lékeket is gyors ütemben kell tömködnünk ahhoz, hogy a süllyedést megállíthassuk. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Néhány kedvező jelet azért, azt hiszem, már most is lehet látni a gazdaságban: az ipari termelés áprilisban 6,6 százalékkal nőtt, ami mindenképpen pozitív jelnek tekinthető; a feldolgozóipari beruházások 4, 4 százalékkal nőttek az első negyedévben, úgy, hogy tavaly 10 százalékkal csökkentek, ami talán a legrosszabb vagy a leginkább aggodalomra okot adó statisztikai adat az elmúlt évről; a feldolgozóipari termelékenység 8,2 százalékkal nőtt az első negyedévben ; és az export oldaláról is, ha az IBMtől, illetve az XBoxtól megtisztítjuk az adatokat, akkor az export is közel 10 százalékkal nőtt az első negyedévben. Én azt gondolom, hogy ezek mindenképpen pozitív jelek, és remélem, hogy a későbbiekben továbbiak fo gják ezeket követni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében a képviselőcsoportok vezetői kétkét perces i dőkeretben hozzászólhatnak, Dávid Ibolya frakcióvezetőhelyettes asszonyt illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, kétperces időkeretben. Öné a szó. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Ú r! Nagy bátorság kell ebben a mai gazdasági helyzetben egy ilyen napirend előtti felszólaláshoz. (Közbeszólások az ellenzéki sorokból: Úgy van! Úgy van!) Tisztelt Képviselőtársaim! Az egy év mérlegeként elmondhatjuk, hogy leült a magyar gazdaság; miközben a vállalkozásösztönzés nagyban visszaesett, a tőkekivonás igen jelentős mértékben felgyorsult a magyar gazdaságból. Összességében mára minden gazdasági paraméter romlott vagy rossz: a GDP tervezett nagyságrendje 4,5 százalék volt - valójában 3,23,3 százal ékos lesz; a fizetési mérleg úgyszintén romlott, és ezen belül az export és import aránya is; az idegenforgalom mérlege visszaesett, és nem számolunk jelentősebb működő tőkével; a foglalkoztatás mérlege is rosszabb, mint volt egy évvel ezelőtt; az infláció pedig 5 százalék körül valójában bennragadt. A beruházásnövekedés rendkívül szerény, feleannyi, mint tavaly volt, összességében az állami beruházások, a vállalati beruházások és az önkormányzati beruházások jelentős mértékű csökkenése miatt. Az államházta rtási hiány 56 százalék körül fog alakulni, ami egyébként kétszerese a maastrichti kritériumoknak. Tisztelt Miniszter Úr! Az infrastruktúrafejlesztés terén van mit pótolni a kormánynak, az informatikában elmaradtak az igazi áttörést jelentő beruházások; csak egy példát szeretnék mondani: a komputervásárlás valójában Magyarországon a legkisebb a környező országok közül. Nincsenek gazdasági prioritások, és nyugodtan elmondhatjuk, tisztelt miniszter úr, hogy az a monetáris politika, amelyet önök bevezettek, mára már nem követhető. Elindult... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat, köszönöm szépen. A napirend előtti felszólalásommal kívánom majd folytatni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)