Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 17 (80. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
229 mértékben érintse az államigazgatás felső szintjét, a minisztériumokat, a rendészeti területet, ügyészséget, bíróságot és persze népképviseleti szervek, önkormányzatok szerkezetét. Politikai döntésre vár az is, hogy rövid és középtávon hogyan és milyen módon biztosítsuk az önkormányzatok számára az európai uniós források megszerzéséhez szükséges saját erőt. Döntésre vár az is, hogy egykét éves perspektívában a kistérségekben kialakítandó szolgáltatási centrumok milyen terhet képesek átvállalni a kistelepülésektől, és ehhez milyen pluszforrásokat tudunk biztosítani; és természetesen középtávon az is, hogy a regionális intézményrendszer átalakítása milyen mélységű legyen, milyen konkrét regionális intézményi átalakító lépéseket eredményezzen. Tisztelt Országgyűlés! Az eddigi vitákból az is nyilvánvaló, hogy a szakemberek számos ponton még eltérő szakmai álláspontot képviselnek, például abban, hogy a kistérségben rögtön egy komplex társulási rendszert hozzunk létre, amely tartalma zza a területfejlesztési, államigazgatási, önkormányzati funkciókat is, vagy pedig más módon, egy kicsit tagoltabb intézményrendszerben gondolkodjunk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen a közigazgatás átalakítása és a korszerűsítés programja nem önc él. A közigazgatási szolgáltatások korszerűsítésének elsődleges célja, hogy az állampolgárok számára korszerű, színvonalas közszolgáltatást biztosítsunk, az ország egész területén egyforma, európai uniós színvonalú minőségben. Tehát a közszolgáltatási refo rm célja az, hogy a modern Magyar Köztársaságban egy olyan európai színvonalú közszolgáltatást, közigazgatási szolgáltatást kapjanak az emberek, amely a mindennapi életvitelüket - legyen az önkormányzati vagy államigazgatási közszolgáltatás - segíti korsze rű, szakszerű formában. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a képviselőcsoportok vezetőit, kíváne valaki két percben reagálni a miniszter asszony által el mondottakra. Megadom a szót Kontrát Károly úrnak, a Fidesz képviselőjének. DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én úgy gondolom, önmagában nem jelenthet örömet az a folyamat, amiről ön b eszámolt, hogy befejeződött egy egyeztetési, előkészítési szakasz, ami - hogy az ön szavait idézzem - magasabb színvonalú közszolgáltatások elérését teszi majd lehetővé a Magyar Köztársaságban. Én úgy gondolom, sokkal szívesebben hallottuk volna azokat a k onkrétumokat, amelyek arra irányultak volna, mit tesz vagy mit szándékozik tenni a kormány annak érdekében, hogy minden magyar településen, ahol az önkormányzatok iskolákat szeretnének fenntartani, ezeknek az iskoláknak a fenntartása lehetővé váljon, hogy ne iskolabezárásokról, pedagóguselbocsátásokról kelljen hallani. Ha már magasabb színvonalú közszolgáltatásról beszélünk, akkor szívesen hallottuk volna azt a bejelentést, ami arról szól, hogy visszavonja a kormány a 625 kisposta bezárására vonatkozó javas latot. (Dr. Avarkeszi Dezső: A kormány? Miről beszélsz?) Úgy gondolom, ez érinti a magyar polgárokat, hogy minden magyar településen, függetlenül a település nagyságától, függetlenül attól, hogy 600an, 600nál kevesebb vagy 600nál több polgár lakik azon a településen, a postai szolgáltatás meglegyen. Az is érdekelte volna, úgy gondolom, a magyar polgárokat, hogy a kórházi ellátás feltételei változatlan módon biztosítva lesznek ebben az országban, hiszen nem mindegy termés zetesen, hogy az európai uniós csatlakozástól függetlenül - még egyszer mondom: függetlenül - milyen feltételekkel kell igénybe vennünk ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat. Tisztelt Miniszter Asszony! Azt is sajnálom, hogy azokat az ellenzéki képviselő i önálló indítványokat, amelyeket képviselőtársaink azért nyújtottak be, hogy ezt a helyzetet rendezzék,