Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 4 (54. szám) - Az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés, valamint az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekrő... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
980 Köszönöm szépen a lehetőséget. Egyáltalán nem beelőzni akartam, csak úgy tudtam, hogy nem lesz már más kétperces, ezért gondoltam, hogy ne kelljen ezt a procedúrát elvégezni. A szemléletről szeretnék egy kicsit beszélni. Mindannyiunknak javaslom, és kérem is a képviselőtársaimat, hogy érdemes elmenni mozgássérültek, siketek vagy akár vakok és gyengénlátók sportversenyére. Ezeken a sportversenyeken olyanokat tanulhat mindenki, amiket, azt hiszem, a valós életben és a tévébő l, rádióból ránk sugárzott adásokból nem nagyon tapasztalunk. Mindannyian, az úgynevezett egészséges emberek tanulhatunk ezeknek a sportolóknak, fiataloknak a kitartásából, életszeretetéből, küzdeni tudásából. Ha ezeket a tapasztalatokat megéljük, átéljük, azt hiszem, egészen más szemlélettel állhatunk hozzá a fogyatékosügyhöz, egészen máshogy kell hozzáállni, és nemcsak a pénzügyi dolgokban kell szavakkal dobálóznunk és egymás szemére vetni azt, hogy nem költünk eleget, egyik kormány, illetve a másik kormá ny, hanem beleláthatunk azoknak az embereknek a mindennapi küzdelmes életébe, melyet igazából mi csak a törvények alapján ismerünk. Szeretném kérni ez úton is a televíziók segítségét, hiszen olyan elmaradás van a szemléletükben – látom, most közvetíti végr e a televízió és jeltolmács is szerepelhet , hiszen rengeteg filmet, rengeteg lehetőséget hagyunk ki azáltal azoknak az embereknek a segítésére, akiket igazából szeretnénk a törvénnyel megsegíteni. Azt gondolom, hogy ez a jelentés, amely előttünk van, biz tos, hogy nagyon sok vitára ad okot, de egy hosszú távú gondolkozást mindenképpen elindított. Mindenképpen lezárja negyven év elmaradását, és elindított egy olyan folyamatot, egy olyan gondolkodást az országban, amely mindannyiunk számára, mind az egészség esek, mind pedig a fogyatékossággal élő emberek számára szemléletet változtat, és nem hiszem, hogy e nélkül a szemléletváltoztatás nélkül a törvény minden szava megvalósulna. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Babák Mihály úr, a Fidesz képviselője. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Nem kételkedem a jelenlévők jó szándékában, tisz tességében és együttérzésében e napirend kapcsán sem. Ehhez szeretnék annyiban hozzájárulni, hogy tájékoztatom önöket, egy kisváros a DélAlföldön mit tudott elvégezni a négy év alatt, hogy az ott élő emberek életkörülményein változtasson. Jelentem önöknek , hogy két egészségügyi intézményben és egy oktatási intézményben liftet sikerült a polgári kormány alatt megépíteni, és most készül a következő iskolában a lift, amely a gyermekek, az egészségügyben közlekedők lehetőségeit növeli. A főiskolán is sikerült ilyen, a mozgáskorlátozottak közlekedését biztosító létesítményt megépíteni. Három közhivatalban és a könyvtárban sikerült négy év alatt rámpát építeni, hogy megközelíthessék. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Most lobbizni szeretnék. Tíz éve nem tudom és nem tudjuk megoldani abban a kistérségben, ahol élek, hogy ötven lakást építsünk ezeknek az embereknek, szociális bérlakást. Nyilvánvaló, hogy az előző kormány ideje alatt száz bérlakást építettünk, de ez szükséges volt a fiatalok hely zetbe hozása érdekében. (A képviselő mobiltelefonja megszólal.) Bocsánat, elnök úr! De nem tudom és nem tudjuk megoldani száz munkahely, foglalkoztató kérdését. Szükség van egy kistérségben, ahol nyolc település van, száz munkahelyre, ahol szociális foglal koztatót tudnánk csinálni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon elszomorít, hogy bár közösségre vágynak ezek az emberek, hogy együtt lehessenek, még a gondjaikkal is, és nem tudok, nem tudunk számukra közösségi házat, civil házat biztosítani - mert van szerv ezetük.