Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
611 Kovács László külpolitikája elveszett; elveszett a nemzetközi elvárások labirintusában. Pedig lenne megoldás - a polgári kormány négy éve ékes bizonyíték erre . (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) A megoldás neve, tisztelt hölgyeim és uraim: nemzeti érdek. Nem kellene félni tőle, hanem meg kellene keresni az elveszett nemzeti érdeket. Mások is ezt teszik, az Egyesült Államok például ezt teszi. És még egy dolo g kell hozzá: párbeszéd. A nemzetközi és a belpolitikai partnerekkel is párbeszédet kellene folytatni, tisztelt hölgyeim és uraim, például a parlamentben. A külügyi bizottság immáron egy hónapja várja eredménytelenül Medgyessy Péter magyar miniszterelnököt , hogy fáradjon be a külügyi bizottság ülésére. Félő, hogy hadviselő félként már nem lesz miről beszélnünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Kovács Lás zló külügyminiszter úrnak. Miniszter úr! KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én örömmel vettem tudomásul, hogy Németh Zsolt frakcióvezetőhelyettes urat azóta azért valakik felvilágosították, hogy ki is az a Günter Verheugen, mert nem olyan régen még azt kérdezte, hogy “és egyáltalán ki az a Günter Verheugen”. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Most azért már eljutott odáig, hogy legalább tudja, hogy ki az Európai Unió bővítési biztosa, sőt egyenesen hivatkozott is rá. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Szeretném újból leszögezni az ismétlődő vádakkal szemben, hogy a magyar kormány az iraki válság békés megoldása mellett áll ki, és minden nyilatkozata, minden lépése ezt erősítette. Ehhez ig enis elengedhetetlen, tisztelt Németh Zsolt képviselő úr, az euroatlanti, illetve a transzatlanti összefogás és együttműködés. A katonai megoldáshoz ez nem szükséges, katonai megoldásra az Egyesült Államok egyedül is képes, rendelkezik ehhez a megfelelő er ővel. De hogy békés eszközökkel, politikai úton lehessen kikényszeríteni azt, aminek szükségszerűségében őszintén remélem, hogy ön sem kételkedik, hogy Szaddám Huszein megsemmisítse a tömegpusztító eszközeit, ehhez nincs más út, mint a transzatlanti partne rség erősítése, az Egyesült Államok és Európa közös fellépése. (14.10) Ennek megfelelően kezdeményeztük a BlairAznarlevéltervezet módosítását, és a módosítás után írta alá Medgyessy Péter ezt a levelet, mert akkor már megfelelt ennek a követelménynek. A levél nem háborúpárti, következésképpen a levél aláírója, Medgyessy Péter és kormánya sem az. Ami Jacques Chirac nyilatkozatát illeti, ez a nyilatkozat a mi véleményünk szerint is elfogadhatatlan hangnemben minősítette a NATO három új tagját, akik az Európ ai Unió tagjelöltjei, és talán még inkább a vilniusi csoport tíz országát. Jellemző, hogy ezt a nyilatkozatot a NATO és az Európai Unió minden, a kérdésben megszólalt országa elutasította, és kifejezte egyet nem értését a nyilatkozattal. Mi azt mondtuk nag yon visszafogottan - nem kikértük magunknak a levelet, illetve a nyilatkozatot, hanem azt mondtuk , hogy méltatlan dolog országokat így minősíteni azért, mert nem ugyanúgy gondolkodnak a transzatlanti partnerség fontosságáról, mint a Francia Köztársaság e gyébként igen nagy tekintélynek örvendő elnöke. Azért érdekes összefüggés, hogy más bírált országoknál az adott ország ellenzéki pártjai mindenütt elutasították ezt a bírálatot. Egyetlenegy ország ellenzéki pártja, Magyarország nagyobbik ellenzéki pártja, a Fidesz volt az, amely tulajdonképpen kárörvendett egy jót Chirac nyilatkozata után. (Demeter Ervin: Nem igaz!) Meg kell nézni, tisztelt Demeter képviselő úr a Fidesz nyilatkozatait, Németh Zsolt úr nyilatkozatait (Rockenbauer Zoltán: Miért nem figyeltél oda?) , Szájer József úr nyilatkozatait. Igazat adott a francia elnöknek és azt mondta, hogy no igen, most a