Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 18 (50. szám) - Az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
524 Nem akarom már idesorolni, hogy a tisztelt kormánykoalíció eur ópai uniós terve gyakorlatilag szintén semmit nem ér, hisz ezeket a hiteleket, amiket ott meghirdettek, a vállalkozók soha nem tudják felvenni, mert valamennyi vállalkozásunk hitellel rendelkezik, és így az ingatlanjaik banki jelzálog alatt vannak. Tulajdo nképpen az egész gazdaságpolitika és ezen belül a munkaügyi politika is, megítélésem szerint olyan, mint egy szép mézesbödön, amit teletöltöttek mézzel, lezárták lakattal, aztán beengedik a medvebocsokat, hogy egyenek belőle. Így néz ki a magyar társadalom , és így néz ki ezen belül a munkaügyi szabályozás is - hihetetlen szép lehetőségekkel felvázolva, de a gyakorlati végrehajtás során tulajdonképpen a nullával egyenlő. Ezért a Fideszfrakció tartózkodni fog, mert magának az üzemi tanácsnak a létrehozását t ámogatja, segíti, és azzal egyetért, de azokat a módszereket, amikkel a tényleges végrehajtást tulajdonképpen nem teszik meg és akadályozzák, elítéli, ezekkel nem ért egyet, ezért e kettő eredményeképpen tartózkodni fogunk a törvénytervezet megvitatásakor. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt megadnám a szót Béki Gabriellának, a Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónoká nak, az lenne a tiszteletteljes kérésem, hogy jelezzék a frakcióvezetésnek ha a vezérszónoki körben változtatást kívánnak végrehajtani, és akkor ezt legyenek... (Dr. Sümeghy Csaba: Eredetileg is ez volt!) Eredetileg? Itt van a kezemben az írásos anyag, Áde r János frakcióvezető úr aláírásával, február 17ei dátummal, amelyen Őry Csabát jelölték meg vezérszónoknak. Úgyhogy kérem, jelezzék a frakcióvezetésnek, vagy a jegyzői irodának, ha változás van, ezt legyenek szívesek, előre jelezzék. Köszönöm szépen. Mos t pedig megadom a szót Béki Gabriellának, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének, aki a képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Parancsoljon, öné a szó. BÉKI GABRIELLA , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tis ztelt Államtitkár Úr! Nem tudom megállni, hogy szó nélkül elmenjek az előbb hallottak mellett, mert az volt az érzésem, hogy nemcsak a Fidesz vezérszónoka személye tekintetében volt változás, hanem a mondanivalóját illetően is. Engem legalábbis személy sze rint meglepett ez a nagyívű ellenzéki politikusbeszéd, amit Sümeghy Csabától hallhattunk, többek között azért, mert amikor az előttünk lévő törvényjavaslatot a bizottságban tárgyaltuk, ott az ellenzék is támogatta ennek az általános vitára való alkalmasság át. Ez így volt természetes, hiszen egy nagyon fontos EUs kérdésről van szó. Én tényleg a törvényjavaslatról szeretnék röviden beszélni, ez pedig az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt s zolgáló eljárás kialakításáról szól - ezek fontos kérdések. Észrevehettük az előbbi, a munka törvénykönyvét érintő vita kapcsán is, hogy az EUban fontos irányelv a munkavállaló védelme, a munkavállalóval való egyeztetés, konzultáció. Ennek le kell fektetn i a pontos, precíz törvényi szabályait - ez történik meg magyar viszonylatra alkalmazva ebben a törvényben. Éppen ezért azt remélem, hogy azért a Fidesz, még további egyeztetés után, hajlandó lesz ezt a törvényjavaslatot támogatni, merthogy ez az ésszerű. És ha nagyívű politikai beszédet akar mondani, akkor, mondjuk, kezdeményez egy politikai vitanapot; valóban van egy csomó kérdés, amiket Sümeghy Csaba érintett, amiről érdemes beszélnünk, vitatkoznunk, olyan súlyos kérdések is, mint az elbocsátások kérdése . De ennek a törvénynek a kapcsán egyértelműen a munkavállaló védelméről van szó, és ebben talán egyetérthetünk. Ez a törvényjavaslat a közösségi szintű vállalkozások vagy vállalkozáscsoportok számára írja elő, és kötelezően, az európai üzemi tanács létreh ozását, ha annak a vállalkozásnak a mérete az ezer főt