Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 4 (78. szám) - „Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - LABODA GÁBOR (MSZP):
3952 Ebben az új helyzetben a mi említett önkormányzati vezetésünk ter mészetesen átértékelte a helyzetet, és ennek az átértékelésnek az eredménye az lett, hogy szeptemberben - véletlenül - határidőre ezt a pályázatot az említett pályázati helyre nem tudták beadni. Még egyszer mondom: véletlenül, egy úgymond adminisztratív hi ba folytán. A kényelmetlen helyzetet természetesen áthidalandó, ugyan megígérik akkor közvetlenül, hogy első alkalommal, ha erre mód lesz, tovább fognak pályázni, csak közben kiderül, hogy nem 860 milliós ez a pályázat, hanem csak 260, azaz 600 millió ebbe n a dologban, ebben a pályázatban, ami a lakáspályáztatás, megspórolódik. Tisztelt Ház! Az önkormányzatok anyagi feltételeinek az új országos vezetés általi megkurtítása nemcsak közvetlenül hatott - és ezzel a példával, amit csak kiragadtam, ezt akartam be mutatni , hanem közvetetten is. Tehát nem csupán arról van szó, amiről itt a beszédek eddig nagyrészt szóltak, hogy kevesebb az a forrás, ami lejut az önkormányzatokhoz, hanem ez a bizonyos új helyzet azt is előidézte, hogy az az attitűd, az a lendület, a mi korábban volt az önkormányzatokban, hogy lakást építsenek, sajnos, leszűkült. Még két megjegyzés. Azt gondolom, hogy ez a leszűkítés az igazi kivéreztetése az önkormányzatoknak, ezt a szót a jeles fővárosi MSZPs képviselő asszony mondta, azt hiszem, ho gy akkor még nem is beszéltem a kiárusításokról. Befejezésül: igaz volt az a felvetés, itt valaki szólt az ügyben, hogy nem jó ennek a vitanapnak a címe. Én is azt gondolom, hogy egy picit lehetne rajta pontosítani, tudniillik átváltoztatnám, a „becsapott önkormányzatok” helyett a „becsapott emberek” címet adnám neki. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Laboda Gábor, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó. LAB ODA GÁBOR (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban a mai ülésünk egy drámai címmel lett összehívva, de úgy érzem, hogy ez a drámai cím egy felesleges riogatás az ellenzék részéről. Egy felesleges riogatás, ráadásul úgy érzem, hogy kormányellenes hangulat teremtése a célja. Úgy gondolom, hogy képviselőtársaim az előbb említették, hogy ne menjünk vissza a múltba, ne részletezzünk. Márpedig vissza kell menni, hiszen ez az alapja annak, hogy a 2003as önkormányzati költségv etés megszületett. Vissza kell menni azért is, hogy mindannyian részletesen lássuk azt, hogy melyik ciklusban milyen tevékenység, illetve milyen helyzetek befolyásolták és alakították ki a mostani helyzetet. Ezért részletesebben visszamennék a '8994es (S ic!) ciklusra, amikor a vagyontárgyak állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba adása is történt, mégsem volt biztosított számos, különösen a kistelepülési önkormányzatok számára a kötelezően ellátandó feladatok százszázalékos forrása. Ennek okai részben abból fakadtak, hogy az önkormányzatok terhére a korábbi évek öröksége is, valamint a ciklus elejétől az utolsó évre a személyi jövedelemadó átengedett része száz százalékról 30 százalékra lecsökkent. A '9498as időszakot is természetesen meg kell említe ni. Ebben a ciklusban az önkormányzatok többsége már négyéves tapasztalat birtokában jobban odafigyelt a településen élők sajátságos társadalmi jellemzőire, így a döntések rangsorolására is. (12.00) Ebben a ciklusban került sor többek között az oktatásfina nszírozás reformjára, jelentős privatizációs bevételek realizálására, önfinanszírozó képességük erősítésére a helyi adók - például,